Back to top

Miért is volt szükség a szemétdíj emelésére?

Publikálva: 2019, május 17 - 08:17
Több dunaszerdahelyi lakostól kaptunk olyan kérdést, hogy miért volt szükséges a szemétdíj emelésére, miközben a hulladékosztályozás évek óta működik és a város mindezt népszerűsítő kampány is indított. A részletekről portálunkat Hájos Zoltán polgármester tájékoztatta.
Miért is volt szükség a szemétdíj emelésére?

„A jelenlegi eredmények azt mutatják, törekvéseink ellenére városunkban az összes hulladék 30,41 százalékát osztályozzák a lakosok, ami közepes szintet jelent, a városok összehasonlításában viszont egy kevésbé kedvező eredmény.

A parlament ugyanakkor a 2018. évi 329-es számú törvény elfogadásával és a 2018. évi 330-as számú kormányrendelettel olyan szabályozást fogadott el, amely meghatározza, hogy az osztályozás százalékos mértékének függvényében mennyit kell majd fizetnie az önkormányzatoknak egy tonna kommunális hulladékért. A 30 százalék feletti eredményünkkel a négyes kategóriába kerültünk, ami azt jelenti, hogy 1 tonna kommunális hulladékért 8 eurót fizetünk már 2019-ben. Megemlíteném, hogy a korábbi törvény alapján ez az összeg 5 euró volt tonnánként, tehát az emelkedés idén 60 százalékos. Az egész motivációs alapon működik, tehát az 50 százalék feletti osztályozók kevesebbet fizetnek, míg a 20-30 százalékos szinten például 10 eurót tonnánként, de rosszabb eredmények mellett akár 17 euróig is felemelkedhet az összeg.

Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy az EU-s normák alapján 2022-től már nem lehet a kommunális hulladékot a szemétlerakatokon elhelyezni, éppen ezért a szlovák kormánynak is fontos ösztönöznie a polgárokat az osztályozás növelésére. Tegyük hozzá, a folyamat elég későn kezdődik, s nem tudok róla, hogy létezne alternatíva a kommunális hulladék feldolgozására. A szeparáció mértékének emelése érdekében így elkezdődött egy folyamat, amelynek következménye, hogy évről évre drasztikusan fogják emelni a hulladék elhelyezéséért fizetett díjat az önkormányzatok részére, ugyanis, ha ezen a szelektálási szinten maradunk, akkor jövőre már 13 eurót fogunk fizetni egy tonnáért, 2021-től pedig 22 eurót. Ez a tavalyi szinthez képest több mint négyszeres emelést jelentene, de a növekedés mértékét mérsékelni tudjuk, hiszen, ha 60 százalék felé emelnénk az osztályozás mértékét, akkor ennek az összegnek csak felét kellene fizetnünk tonnánként.

Jelenleg viszont azt tapasztaljuk, hogy sajnos sok dunaszerdahelyi lakos is közömbösen kezeli ezt a fontos környezetvédelmi kérdést, hiszen a szemét osztályozása a gazdasági megközelítés mellett elsősorban természetünk megóvása miatt fontos. A fiatalokat a Kuka Manó előadásaival évek óta igyekszünk a környezettudatos viselkedésre nevelni, a felnőttek szintjén viszont a lerakási díjak kapcsán is változtatásokat kellett eszközölnünk. Ezért növekedett a szemétdíj, másrészt a családi házas övezetben pedig egy szemétedényre módosítottuk az illeték fejében elszállított kukák számát. Ezt megelőzően ugyanis biztosítottuk a zöldhulladék különálló heti elszállítását (három zsákot biztosítva), tavaly havi rendszerességgel a műanyagok begyűjtését is (itt is három zsákot biztosítva, de átlátszó zsákban többet is kirakhattak a polgárok és ezután ennyit kaptak vissza), tehát aki osztályozott, annak elegendő volt az egy szemétedény. Júliusban szeretnénk elkezdeni majd a papír hulladék zsákos gyűjtését is, valamint azt is fontos megemlíteni, egy-egy lakóövezetben emellett megtalálhatók azok a szemétgyűjtő szigetek, ahova szintén elhelyezhető az osztályozott hulladék. Aki pedig úgy gondolja, nem kíván osztályozni a családi házas övezetekben, annak éves szinten 85 euróért tudunk még egy szeméttároló edényt biztosítani.

A kormány hozta helyzetre csak ilyen módon tudunk reagálni, hiszen a kiadások emelésével arra akarja az ország vezetése rákényszeríteni a polgárokat, hogy több hulladékot osztályozzanak. Más kérdés, hogy a folyamat elég későn kezdődött, éppen ezért a költségek növekedési üteme is jelentős lesz, amit csak a polgárok együttműködésével tudunk a lehető legkisebb mértékre csökkenteni. A közömbösség és a kényelmes viselkedés ugyanis már nem jelenthet megoldást.

A változások kapcsán természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik kisgyermekek nevelése kapcsán vagy és az inkontinenciával küzdő, otthoni ápolásra szoruló családtag miatt pelenkákat használnak, s így megemelkedik háztartásukban a hulladék mennyisége. Az ilyen indokolt eseteket egyedi elbírálás alapján kezeljük majd, s a rászorultság esetén kedvezményesen tudjuk biztosítani a második kukát. Ezzel kapcsolatban kérjük az érintetteket, hogy forduljanak a városi hivatal műszaki osztályához, a +421 31 590 39 32-es telefonszámon.”

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2019/5.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies