„Ilyen magatartást nem tűrhetünk el. Múlt héten utasítást adtam határozott intézkedések előkészítésére azon gazdák ellen, akik ilyesmit engednek meg maguknak. Ki fogjuk zárni őket a támogatási rendszerből, így elesnek a mezőgazdasági dotációtól” – helyezte kilátásba Mičovský.
A mezőgazdasági miniszter szerint feltétlenül szükséges, hogy a társadalom és az államhatalmi szervek egyértelműen elítéljék az ilyen cselekedeteket és elkövetőiket.
„Nem elég a puszta figyelmeztetés, határozott tettek kellenek, melyek megmutatják, hogy ilyesmit Szlovákiában nem tolerálunk és az elkövetőket példásan megbüntetjük” – hangsúlyozta Mičovský.
Mint ismeretes, a Markíza televízió értesülései szerint az említett bártfai gazdát megtámadták, kifosztották és állítólag a saját autójával próbálták elgázolni, mert meg akarta akadályozni, hogy a konkurens vállalkozó lekaszálja a vitatott tulajdonú rétet, melyre mindketten igény tartanak. Belejčák állítása szerint a kérdéses terület egy része a tulajdonában van, a másik felét bérli.
Az Agrárkifizető Ügynökség vezérigazgatója, Tibor Guniš hangsúlyozta, keresik a módját, hogy ilyen helyzetek, amikor a gazdák konfliktusba kerülnek a földterületek birtoklása kapcsán, a jövőben ne fordulhassanak elő. Az egyik lehetséges megoldásnak az eljárások digitalizációját tartja, véleménye szerint a műholdas felvételek, a kataszteri hivatal adatai és egyéb források segíthetnek a vitás kérdések elkerülésében. Azt azonban nem pontosította, mikor hozzák meg ezeket az intézkedéseket.
A bántalmazott Belejčák gazda fia elmondta, hogy 200 szarvasmarhát nevelnek, melyekről gondoskodniuk kell. A vitás földterületek ügye már 2014 óta húzódik. „Sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok” – mondta Belejčák.
Az ilyen esetekből, amikor egyes vállalkozások tönkre akarják tenni vetélytársaikat, szerinte nagyon sok van országszerte. A forgatókönyv az esetek többségében azonos.
A gazdákat a közvetlen kifizetések felhasználásában ellenlábasaik úgy akadályozzák, hogy ugyanarra a területre kérnek támogatást, mire az Agrárkifizető Ügynökség ezeket a kérvényeket semmisnek nyilvánítja. Fizikai támadás Belejčákot azonban korábban még nem érte.
(Felvidék.ma/teraz.sk)
Ezt már olvasta?
Hétvége a CINEMAX-ban (szeptember 27-29.)
Egy szlovák-cseh dráma a hét magyar szinkronos újdonsága...