Back to top

Mi újság Tatai Robival?

Publikálva: 2018, február 8 - 13:55
A Séfek séfe tavalyi, első évadának győztesével az új receptgyűjteményéről, jelenlegi életéről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

– Minden csoda három napig, de a te csodád már fél éve tart. Mennyiben változtatta meg a verseny az életed?
– Azelőtt sem volt unalmas életem, de a verseny óta sokkal pörgősebb. Érzem az emberek szeretetét, érdeklődnek irántam, én pedig igyekszem tartani a kapcsolatot velük. Sokszor este, miután hazaértem munkából, még leülök a számítógép elé, hogy válaszoljak az üzenetekre, levelekre, mert úgy gondolom, hogy ha ők megtisztelnek egy-egy megkereséssel, akkor én is meg kell hogy tiszteljem őket a gyors válasszal.

– Tartod a kapcsolatot a versenytársaiddal?
– Hogyne. Emberileg és szakmailag is kapcsolatban maradtunk, többször kérnek fel közös estre, közös főzésre, ahogy én is visszahívom a srácokat. A versenybeli mentorommal, Wolf Andrással, de a többi csapat mentorával is napi kapcsolatban vagyok.

– Hagyományos ételek újragondolva a címe nemrég megjelent könyvednek. Mennyiben hagyományos és mennyiben újragondolt ételekről beszélünk? Mondj, kérlek, néhány szót a szakácskönyvről.
– Mindig szerettem a hagyományos, Csallóközben készült ételeket, és régóta foglalkoztam azzal, hogy az alapokat megtartva kicsit modernizáljam ezeket. Nem a verseny volt az, ami miatt elkezdtem ezzel az irányzattal foglalkozni, hiszen már előtte is törtem az agyam különböző változtatásokon, de sokat segített az ott tanultak alkalmazása. A szokásos ételeinket néha az ízvilágot megtartva kis csavarral változtattam, néha az ízvilágon is módosítottam. Számomra már régóta az volt a lényeg, hogy a néha már unalmas ételekbe vigyek egy kis frissességet, egy kis újdonságot.

– Hétköznapi háziasszony is el tudja készíteni a szakácskönyben található ételeket?
– Eleve olyan recepteket állítottam össze, amelyeket egy alapvetően felszerelt konyhában, főzőlapon és sütőben is el lehet készíteni. Nem alkalmaztam semmilyen speciális technológiát, átlagos hobbiszakács is képes finom és érdekes ételt tenni az asztalra az 52 recept alapján.

– Hol juthatnak hozzá az érdeklődők a receptes könyvhöz?
– Roadshow keretében szeretnénk bemutatni a könyvet, amikor az meg is vásárolható. A Csallóközben és a magyarlakta vidéken választunk éttermeket, ahol a könyvből választott receptek alapján négyfogásos vacsorát készítünk közösen az étterem szakácsaival. A vacsora után lehetőség nyílik beszélgetni a vendégekkel, illetve helyben megvásárolható a könyvem, amelyet kérésre dedikálok is. Emellett február 10-11-én 15:00 és 18:00 óra között találkozhatnak velem az érdeklődők a dunaszerdahelyi MAX üzletközpontban, ahol szintén megvásárolható a könyv. Ekkorra kis meglepetéssel is készülök – hogy mivel, az még maradjon titok. Nemsokára szülővárosomban, Bősön is szervezünk hasonló találkozót, és a közeljövőben igyekszem még további helyszínekre is ellátogatni. Hamarosan a www.tatairobi.com weboldalam eshopjában is elérhető lesz a kiadvány.

– Tervezel folytatást, újabb receptgyűjteményeket is szeretnél megjelentetni?
– Ha a kiadóval közösen sikeresnek ítéljük a mostanit, akkor mindenképpen szeretnék. Sokakat érdekelnek bizonyos ételtípusok – tésztaételek, halételek, de már körvonalazódik bennem egy, bizonyos ünnepkörökhöz – mint mondjuk a farsang, a húsvét, vagy a karácsonyhoz – kötődő receptgyűjtemény is. Persze ezek is kicsit frissített klasszikusok lennének. De ez még a jövő zenéje.

– Mik a jövőbeli terveid?
– Jelenleg még nagyon elfoglalt vagyok, a munkám mellett sok kötelezettséggel járnak a Séfek séfe kapcsán megvalósuló találkozók, közös főzések. Ahogy látom, lesz elég elfoglaltságom a mostani könyvem roadshowja alkalmával is, de az álmom, hogy egyszer szeretném kiérdemelni a Michelin-csillagot. Elhatároztam azt is, hogy idővel benevezek a San Pellegrino ifjú séfei nemzetközi versenybe, de úgy gondolom, hogy ez már csak a jövő év tervébe kerül be. A tavalyi verseny egyik nyereményét, a franciaországi utat valamikor az idén ősszel abszolválom, amikor egy egész hónapot töltök Lionban. Érdekesnek ígérkezik, hiszen a három hetes intenzív kurzus mellett több Michelin-csillagos éttermet, illetve helyi termelőket és piacokat is meglátogatunk majd. Az utóbbi időben több hazai termelőnél, kertészetben is jártam, mert szeretném annyira megismerni a terményeket, hogy azokat majd egészben – gyökértől a levélig – fel tudjam használni.

– Hol képzeled el a jövődet?
– Kaptam már több megkeresést külföldről, de én szeretek itthon és jól érzem magam a jelenlegi munkahelyemen. Persze érdekes látogatást tenni a világban, de mindig jó hazatérni, és a Csallóközben élni.

Ezt már olvasta?

Címkék: Tatai Róbert
Cookies