Back to top

Mező Misi segíti A Dal 2024-ben az elődöntős Phoenix RT-t

Publikálva: 2024, március 9 - 08:27
A magyarországi zenei élet kiválóságai működnek közre a dalválasztó elődöntőjébe jutott húsz versenydal átdolgozásában. Ebben vállal szerepet segítőként a Magna Cum Laude énekese, Mező Misi is.
Mező Misi segíti A Dal 2024-ben az elődöntős Phoenix RT-t

Kialakult A Dal 2024 elődöntős mezőnye, a húsz produkció a következő két szombat estén küzd a döntőbe jutásért. A dalokat az eredetitől teljesen eltérő zenei stílusban ismerhetik meg a nézők: ballada, blues, folk, jazz, népzene, punk, rock, rockabilly, swing, valamint világzene szerepel az átdolgozások között. Az előadóknak, zenekaroknak ebben a munkában zenei szakemberek adnak tanácsot, az átdolgozásban Mező Misi két, világzeneként visszatérő produkciót segít szakmai tippjeivel. Az énekes, zenész a Család-barát stúdiójában a feladatáról azt mondta, nemcsak a fellépőknek, a segítőknek is kihívás, hiszen nem egyszerű egy megszokott zenei hangzást más stílusba átültetni. A sikert a kísérletezés és a komoly műhelymunka segítheti.

Mező Misi a Magidom Esendő halandó, valamint a Phoenix RT Félszavak című dalának világzenei átdolgozásban segít.

Leültünk megbeszélni a terveket, és nagy örömömre szinte teljesen arra a stílusra gondoltak az előadók, mint én. Így közös nevezőre jutva a Phoenix RT cigány népzenébe, a Magidom pedig részben a country világába viszi át a dala hangzását

 – mondta Mező Misi, hangsúlyozva a segítők pusztán tanácsot, véleményt mondanak, arról, hogy mi állna jól egy dalnak. Az izgalmas átdolgozásokat felvonultató elődöntőket a következő két szombat estén láthatják a Dunán.

A Dal 2024 – szombatonként 19:35-től a Duna Televízió műsorán.

MTVA Sajtó és Marketing Iroda

Ezt már olvasta?

Cookies