Back to top

Mészáros és Egri profi szerződést kötött a DAC-cal

Publikálva: 2016, március 11 - 12:14
Mészáros András és Egri Dezső már korábban első csapatunk kerettagja volt, ma pedig mindketten professzionális szerződést kötöttek a klubbal.
Mészáros és Egri profi szerződést kötött a DAC-cal

A DAC ma két saját nevelésű játékosával írt alá professzionális szerződést. Mészáros András (szül. 1996. március 29-én, a felvételen balról) tizenhét évesen, Révkomáromból érkezett Dunaszerdahelyre. Tavaly az U19-es csapat mezében nagyrészt vállalt az 1. ifjúsági liga kiharcolásában, de már több mint egy éve készül A-csapatunkkal. A fiatal támadó az aktuális idényben, az októberi Slovan-DAC rangadón mutatkozott be az élvonalban.

Egri Dezső (szül. 1992. június 20-án) Dunaszerdahelyen született, a DAC-ban nevelkedett. A 23-éves védőjátékos több kitérőt követően 2014-ben került vissza a klubhoz. A nyékvárkonyi DAC B erősségét a téli alapozás kezdetén hívta be Tomislav Maric a fortunaligás első csapat keretébe, bajnoki mérkőzésen még nem szerepelt.

A két tehetséges játékos ma Németh Krisztián sportigazgató kezéből vette át szerződését. Egri egy és fél évre, Mészáros egy évvel hosszabb időre állapodott meg a klubbal.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC