Back to top

Meredeken emelkedik az élelmiszerek ára, és nem áll meg

Publikálva: 2021, október 17 - 18:50
Egy átlagos szlovákiai háztartás havi kiadásainak közel 20 százaléka élelemre megy el, míg az európai háztartások átlagosan mindössze háztartási kiadásaik 13 százalékát fordítják élelmiszerre. Augusztusban már 3,6 százalékkal, december végére 5 százalékkal emelkedik az élelmiszerek ára.
Meredeken emelkedik az élelmiszerek ára, és nem áll meg

Az élelem és az alkoholmentes italok árának tekintetében Szlovákia alulról számítva a tizenegyedik helyen áll az Európai Unión belül, miközben évről évre közelítünk az átlaghoz, tavaly például Szlovákia a már csak 3,2 százalékkal maradt az uniós átlag alatt.

Mindez a WOOD & Company elemzéséből derül ki, mely a Szlovák Statisztikai Hivatal, az Eurostat és a saját adatainak összevetéséből indul ki.

A V4-es tagországokban, tehát Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban is átlagosan olcsóbban jutnak a vásárlók az élelmiszeripari termékekhez, mint Szlovákiában, ahol idén meredek áremelkedés tapasztalható.

Míg az év első öt hónapjában az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára -0,8%-os évközi csökkenést mutatott, júniusban fordult helyzet és kezdetét vette az élelmiszerek árának tavalyihoz viszonyított drágulása.

Augusztusban már 3,6 százalékkal többet fizettünk ezekért az árucikkekért, s a drágulás az előrejelzések szerint folytatódik az elkövetkező hónapokban is. Az elemzők szerint az idei és a jövő év fordulójára 5 százalékkal emelkedik az élelmiszerek ára.

NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: áremelkedés
Cookies