Back to top

Melyik út vezet Európába?

Publikálva: 2025, május 8 - 11:51
Az UEFA Konferencia Ligában való indulás jogát még a harmadik helyről is kiharcolhatja a DAC.
Melyik út vezet Európába?

Két fordulóval az idény rájátszásának a vége előtt már biztosan tudjuk a bajnok és az egyeneságú kieső kilétét. A pozsonyi Slovan sorozatban a hetedik alkalommal végzett az élen, míg a Besztercebánya három esztendő után távozik az élvonalból.

Az utolsó két játéknap még további két fontos kérdésre adja meg a választ. Egyelőre nem dőlt el, melyik gárda végez a tabella 11. helyén, amelynek a II. liga 2. helyezettjével, a ViOn Aranyosmaróttal kell selejtezőt játszania az élvonalbeli tagsága megőrzéséért. És itt van az a téma is, amely a leginkább foglalkoztatja a DAC szurkolóit. Ez pedig konkrétan ez a kérdés, ki szerzi meg az európai kupaporondra szóló utolsó belépőjegyet. Megeshet, hogy a választ a rájátszás 10. fordulóját követően sem fogjuk megtudni.

Ami biztos, hogy a Slovan a Bajnokok Ligájában (1. vagy 2. előselejtezős kör) indul, a nagyszombati Spartak kupagyőztesként az Európa-liga 1. selejtezőkörében kezd, a Zsolna pedig az UEFA Konferencia Ligában (KL) képviseli majd a Niké Ligát, ahol a 2. előselejtezőben lesz érdekelt. Szlovákia még egy kiadó hellyel rendelkezik a KL-ba, amelyet két módon szerezhet meg a DAC:

1. ha a végső táblázaton megelőzzük a Nagyszombatot és a harmadik helyen végzünk

2. vagy sikerrel vesszük a KL-szereplésért megrendezett play-off küzdelmeit

Az első lehetőség akkor valósul meg, ha vasárnap megnyerjük a Nagyszombat elleni hazai összecsapást és az utolsó fordulóban legalább egy ponttal többet szerzünk, mint a Spartak.

Az utolsó európai kupapozícióért zajló play-off abban az esetben kerül megrendezésre, amennyiben a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez. Ebben az idényben a Nagyszombat hódította el a kupát, amely pont az otthonunkban, a MOL Arénában győzte le 1:0-ra a Rózsahegy együttesét. Tehát ha Michal Gašparík vezetőedző csapata megtartja a jelenlegi harmadik pozícióját, esetleg megelőzi a második helyezett Zsolnát (5 pont a hátrányuk), a KL-ba bejutó másik gárda kilétéről egy további play-off dönt, amelyen a végső tabella 4-7. helyezettje csap össze.

Tavaly öt év után első alkalommal nem kellett megrendezni ezt a play-offot. A DAC ilyen módon egyszer, 2022 tavaszán hosszabbította meg az idényét, mikor is a Liptószentmiklós és a Trencsén felett aratott sikereket követően bejutottunk az Európa Konferencia Ligába.

Már ismertek az esetleges play-off időpontjai is:
1. forduló: 2025. május 20., 20:00 óra (mindkét meccset a Voyo közvetíti)
2. forduló: 2025. május 23., 18:00 óra (Voyo a Hét mérkőzés)

Az 1. forduló párosai: a bajnoki sorrend 4-7., illetve az 5-6. helyezettjei
A döntőben (2. forduló) az 1. forduló két győztese találkozik.

Mindkét fordulóban él a szabály, amely szerint az a csapat élvezi a hazai pálya előnyét, amely a Niké Liga 2024/25-ös végső tabelláján feljebb végzett.

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies