Back to top

Mekkora a MOL Aréna befogadóképessége?

Publikálva: 2019, február 13 - 20:55
A dunaszerdahelyi stadion elkészült, szombaton pedig újabb nézőcsúcsnak lehetünk majd szemtanúi.
Mekkora a MOL Aréna befogadóképessége?

2015 szeptembere óta, amikor megkezdődtek a régi stadionunk bontási munkálatai, szemtanúi lehettünk annak, hogyan alakult át a több mint 30 évig otthonunknak tekintett szentély a gyönyörű MOL Arénává.

Nagy változáson ment át nemcsak a stadion, de a pálya elhelyezkedése is, melyet 90 fokkal elfordítottak. A négy különálló lelátó helyét egy, négy tribünből álló, egységes létesítmény vette át. Fokozatosan elkészültek az új B és C lelátók, melyek előtt 2016 novemberétől egy éven keresztül játszottuk mérkőzéseinket. Pontosan 2017. november 3-án került sor az első mérkőzésünkre a már befejezett A főtribün előtt. Azon a napon a Slovant fogadtuk (2:1-re nyertünk) és az összecsapásra 10 226 néző váltott jegyet. Ez a 3. legmagasabb hivatalos nézőszám a DAC bajnoki mérkőzései tekintetében. Ennél többen csak 1986 őszén, a Nyitra elleni (10 576) bajnokin voltak, illetve a Sparta Praha ellen (10 254). A teljesség kedvéért hozzátesszük, hogy a 2017/18-as szezon utolsó hazai mérkőzésén, a Slovan ellen szintén 10 226 néző váltott jegyet.

A D lelátó elkészülte után stadionunk 12 700 ülőhellyel rendelkezik. Szombaton, a DAC bajnoki mérkőzésén újabb nézőcsúcsot jegyzünk. Vajon milyen számot hallunk majd Bíró Tomitól?

Az egyes lelátók befogadóképessége:

A - főtribün (az AB és AD sarkát is beleértve), standard ülőhelyek: 1441

A - főtribün, Sky boxok és VIP: 1458

B - keleti tribün (a BC sarkát is beleértve): 2784

C - hosszirányú, északi tribün (a CD sarkát is beleértve - a hazai szurkolók előtti részt): 4149

D - vendégtribün (a CD sarkát is beleértve - a vendégszurkolók előtti rész): 695

D - nyugati lelátó (a hazai szurkolók számára): 1998

Összesen: 12 525

A média képviselőinek az A tribünön további 175 hely áll a rendelkezésre. Így a MOL Aréna végleges befogadóképessége 12 700 ülőhely.

Ahogy az a leírásból is látszik, a vendégtribünön 695 ülőhely található, a hazai szurkolók számára pedig 11 830 ülőhelyet alakítottak ki.

A szombati összecsapás végső nézőszáma a vendégtribünön helyet foglalók számától függ majd. Az viszont nagy valószínűséggel bekövetkezik, hogy dunaszerdahelyi bajnoki mérkőzésen először lép a nézőszám 12 000 fölé – ami több mint városunk lakosságának fele!

A MOL Aréna egyes szektoraink befogadóképessége:

AB - 187

AD - 176

AL - 373

AP - 705

B1 - 615

B2 - 682

B3 - 698

B4 - 615

BC - 174

C1 - 757

C2 - 843

C3 -821

C4 - 844

C5 - 810

CD - 74

CD (vendég) - 74

D1 (vendég) - 621

D2 - 670

D3 - 679

D4 - 649

Sky BOX Business 1 - 12

Sky BOX Business 10 - 12

Sky BOX Business 2 - 12

Sky BOX Business 3 - 12

Sky BOX Business 4 - 12

Sky BOX Business 5 - 12

Sky BOX Business 6 - 12

Sky BOX Business 7 - 12

Sky BOX Business 8 - 12

Sky BOX Business 9 - 12

Sky BOX Royal 1 - 20

Sky BOX Royal 2 - 20

Sky BOX Royal 3 - 20

VIP Bronze - 165

VIP Gold - 130

VIP Silver+ - 175

VIP Silver L - 404

VIP Silver P - 404

Összesen - 12 525 (+ press 175)

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies