Back to top

Megújul a Roma Közösségi Központ

Publikálva: 2018, szeptember 17 - 18:05
Dunaszerdahely önkormányzata uniós forrásokból felújítja a marginalizált lakossági csoportokkal foglalkozó Közösségi Központ épületét. A központ a polgári védelem egykori épületében jön létre - számolt be a ma7.sk.

Hájos Zoltán polgármester elmondta, „a felügyeleten múlik, hogy jóváhagyják-e a közbeszerzést, és ezután tudjuk megkezdeni az építési munkálatokat”. Hozzátette: a múltban egy helyi polgár panasza miatt voltak sikertelenek. Ahogy elmondta, ténylegesen egy kulturális és művelődési központ létrehozásáról lesz szó.

A Közösségi Centrum létrehozásával azt a célt tartják szem előtt, hogy egy olyan többfunkciós szociális és művelődési központ jöjjön létre, amely alapot ad a dunaszerdahelyi lakosokkal, azon belül is a marginalizált roma közösséggel való munkára. A város tehát a létrehozásra kerülő KC keretén belül komplex közösségi és szociális szolgáltatásokat tud a polgárok számára nyújtani.

Ez főképpen a lakosság marginalizált csoportjainak, s azon belül is hangsúlyozottan a város marginalizált roma közösségnek az igényeire vonatkozik. A KC létrehozása hozzájárul a közösségi fejlődéshez, a társadalmi beilleszkedéshez, a kölcsönös tolerancia kialakításához, a Dunaszerdahely többségi és kisebbségi lakossága közötti akadályok és beidegződések lebontásához. A KC a művelődés támogatója lesz, és teret biztosít e küldetés megvalósításához.

Forrás: ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies