Back to top

Megtörik (végre) a jég?

Publikálva: 2016, szeptember 9 - 20:08
A válogatott mérkőzések miatti szünetet követően ismét bajnoki pontokért küzdhet a csapatunk. A DAC a tizenegyedik aranyosmaróti látogatása alkalmával igyekszik megszerezni szezonbeli, és a ViOn pályáján aratott történelmi első győzelmét is. Az Aranyosmarót-DAC összecsapás szombaton 19.00 órakor kezdődik.

Az Oroszországban megrendezésre kerülő, 2018-as VB selejtezői miatt a múlt hétvégén szünetelt a Fortuna Liga. Mivel a legutóbbi bajnoki találkozónkat augusztus 25-én, csütörtökön játszottuk, csapatunknak több mint két hét állt rendelkezésére, hogy felkészüljön a 8. fordulóbeli összecsapására. Arról, hogy együttesünk miként használta ki a válogatott szünetet, Németh Krisztián edző így vélekedett: „Megnöveltük az edzésegységek számát, és a játékunkban előforduló hibák kiküszöbölésén dolgoztunk támadásban és védekezésben egyaránt. Jól is jött a szünet, hiszen Pačinda, Ljubicic, Polievka és Ľupták is teljesen felépülhetett a sérüléséből. Fiatal játékosaink két mérkőzést játszottak a harmadik ligában szereplő tartalékcsapatunk színeiben, ahol lehetőségük nyílt fontos tapasztalatokat szerezni. Šabala válogatottbeli gólja is örömre adott okot. Bízunk benne, hogy a találata meghozza a kellő önbizalmát, és a góllövő formáját átmenti a klubcsapatába is. Valódi angol hét vár ránk, mely során nyolc nap alatt három mérkőzést is abszolválunk. Célunk elmozdulni a táblázat utolsó helyéről, és a kupában is tovább akarunk jutni. Már várjuk az aranyosmaróti összecsapást, és be akarjuk bizonyítani, hogy a csapat megérdemeli a szurkolók támogatását. Biztos vagyok abban, hogy eljött az idő, amikor a mindennapi kemény munka végre meghozza gyümölcsét.”

A DAC mindössze két pontot gyűjtött az első hét forduló során, és a táblázat utolsó helyén áll, melyről csupán egy esetleges aranyosmaróti győzelemmel tud elrugaszkodni. Azon a pályán kellene tehát három pontot zsákmányolnunk, ahol ez az előző tíz alkalommal nem sikerült. A ViOn a 2007/08-as idénytől szerepel az élvonalban, ahol a 2008-as feljutásunk óta rendszeresen találkozunk velük. A két csapat eddig tizennyolcszor mérkőzött, de csupán négy alkalommal sikerült győznünk. Ellenfelünk otthonában még rosszabb a mérlegünk, hiszen tíz találkozón mindössze négy pontot szereztünk négy döntetlenért. Az elmúlt szezonban mindháromszor hazai siker született: egy éve szeptemberben, szintén a 8. forduló keretein belül odahaza 2:1-re győzött a ViOn (gólszerzők: Tipuric, Tawamba - Pačinda 11m), az őszi szezon zárófordulójában Ľupták és Ljubicic találataival 2:0 arányban mi diadalmaskodtunk, míg áprilisban De Souza 85. percben szerzett fejesgólja három pontot ért a piros-kékeknek.

A jelenlegi idény előtt edzőt váltott a ViOn, és a játékoskeretben is alapos változások mentek végbe. Libor Fašiangot a tapasztalt Peter Gergely váltotta a kispadon, akinek a fiatal Peter Jakuš segíti a munkáját, az új kapusedző pedig Pavel Kováč lett, aki egyben a csapat egyes számú hálóőre. A klub letért a balkáni vonalról, így a tavalyi szezonhoz képest most sokkal több szlovák futballistát foglalkoztat. Egy másik fontos változás a Verebéllyel történő összeolvadás és az azt követő névváltozás volt. A DAC-hoz hasonlóan a ViOn is hét gólt szerzett eddig a bajnokságban, viszont néggyel kevesebbet kapott (8). Ezért is gyűjtöttek a 7. forduló során három ponttal többet nálunk, és ez által a táblázat tizedik helyét foglalják el - eddigi öt pontjukat a bajnok Trencsén figyelemreméltó otthoni legyőzésével (3:0), majd a nagymihályi és a legutóbbi, zólyombrézói döntetlen alkalmával szerezték.

Táblázatok:

Teljes:

10. Zlaté Moravce 7 1-2-4 7:8, 5 pont

12. DAC 7 0-2-5 7:12, 2 pont

Hazai pálya:

10. Zlaté Moravce 3 1-0-2 4:3, 3 pont

12. DAC 3 0-1-2 2:4, 1 pont

Idegenben:

9. Zlaté Moravce 4 0-2-2 3:5, 2 pont

10. DAC 4 0-1-3 5:8, 1 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 22. idény, 664 mérkőzés: 210-161-293, gólarány 744:982

Zlaté Moravce: 9. idény, 271 mérkőzés: 72-66-133, gólarány 262:412

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 18  4-5-9, gólarány 15:22

Az ellenfél otthonában: 10  0-4-6, 7:15

A Fortuna Liga 8. fordulójának műsora:

Szombat, 2016. szeptember 10., 17.00: Trenčín-Trnava, 19.00: Zlaté Moravce-DAC, Slovan-Myjava, Prešov-Podbrezová, Senica-Ružomberok, Michalovce-Žilina

Az FC ViOn Zlaté Moravce-FC DAC 1904 bajnoki mérkőzés holnap 19.00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš - Balko, Žákech.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies