Back to top

„A meglévő szókincs biztos talaja a tanulásnak, ha az az anyanyelvén folytatódik”

Publikálva: 2019, április 9 - 14:42
Anyanyelvi oktatásról szóló sorozatunkban arra keressük a választ, mit gondolnak az emberek az anyanyelvi oktatás fontosságáról. Ezúttal Romanovics Líviát, a dunaszerdahelyi születésű művelődésszervezőt, pedagógust kérdeztük.
„A meglévő szókincs biztos talaja a tanulásnak, ha az az anyanyelvén folytatódik”

– Hogyan látja, miért fontos és meghatározó, hogy egy kisgyermek a saját anyanyelvén tanuljon, szerezze meg az ismereteket?

– Anyanyelv – a legelső kapcsolatunk azzal a világgal, amelybe beleszületni készülődünk az anyaméh biztonságából. Azok a hangok, amelyek elsőként a külső világból érkeznek magzati létünk felé, szülőanyánk közvetítésével jutnak el hozzánk. Nagyon egyedi, sajátos hangok ezek, melyeknek megvan a maguk ritmusa, tónusa, nyugalmat sugárzó természete. Egyfajta előkészítő „muzsika”, ami megsegíti a csecsemőt az ismeretlenségbe érkezés bizonytalanságában. Anyanyelvünk a legelső kapaszkodó, a csoda, ami ösztönösen összeköt bennünket legkorábbi múltunkkal, világra eszmélésünkkor iránytűként működik. Az értelem fokozatosan játszik szerepet, s a gyermek is olyan mértékben szerez ismereteket a világból és világról, amennyit a nyelvismerete megenged. Minden nyelvnek megvan a maga képisége, szerkezete, amely mentén éli meg az ember a legmélyebb „ént”. Az anyanyelv közösségi kód, a társas érintkezés legalapvetőbb eszköze, amelynek megvan a maga intimitása is. Mire a gyermek iskolaéretté válik, rendelkezik az intézményes oktatáshoz szükséges szókinccsel. A meglévő szókincs biztos talaja a tanulásnak, ha az az anyanyelvén folytatódik.

Miért fosztanánk meg a gyermeket annak lehetőségétől, hogy abban a nyelvi közegben folytassa a szellemi építkezést, amelyben biztonságban érzi magát? A biztonságérzet az egyik fontos, ha nem a legfontosabb meghatározója a kiegyensúlyozott, örömmel is vett akadályok leküzdésében a kisiskolás számára. A nem anyanyelvi oktatás mellett elkezdődik a gyermek „kettős élete”: élesen szétválik belső világa a külsőtől, gondolatai kifejezéséhez nincsenek nyelvi eszközök, s az új ismeretek is csak foltokban, homályosan csapódnak le tudatában. Kettős teher, megsokszorozott akadályverseny... lehet, hogy meg-megbirkózik egy-egy akadállyal, de veszteségei számottevőek lesznek. A fentebb említett ún. legmélyebb én megriad, ahogy a sötétben útra tévedt őz a kocsi reflektorfényében...

– Miképp tapasztalta meg azt, hogy felvidékiként, magyar iskolából kikerülve Szlovákiában is tudott érvényesülni az életben?

– Az 1960-as évek elején szüleimben egy pillanatra sem merült fel, hogy ne magyar iskolába írassanak. Elenyésző volt akkor azon magyar családoknak a száma, ahol megkérdőjelezték volna az anyanyelvi oktatás kizárólagosságát. Szándékosan nem fontosságát írok, mivel „ösztönösen” cselekedték eleink, amit a szívük és tisztességük megkívánt. Ők valóban nem csak érzelmi síkon, de a „hűség” tisztessége okán is tették azt, ami – az életünk ezt igazolta! – nekünk hasznos, jó volt.

Abban az időben ismeretlen volt a beíratás előtti kampány, nem volt rá szükség, ahogy a pedagógiai-pszichológiai felvilágosításra sem... Az anyanyelv melletti kiállás náluk a hűség, így az az erkölcsi kategória körébe tartozott. Nem tévelyedtek el a „könnyebb érvényesülés” csalóka útvesztőjében. Hálás vagyok érte.

Gondolkodásomat, életfilozófiámat teljes mértékben meghatározta irodalmunk páratlan gazdagsága, nyelvünk tökéletessége. Nem az az ember lennék, aki vagyok, a Pál utcai fiúk, az Egri csillagok vagy Szabó Magda Az ajtó c. regénye nélkül, költészetünkről már nem is beszélve. Szenvedélyesen szeretem anyanyelvemet, nyelvtanát is, tulajdonképpen rengeteget segített a további nyelvek tanulásában. Szlovákiában néhány szlovák visszaható névmáson kívül nemigen akadt problémám... A magyar alap- és középiskola után szlovákiai és magyarországi diplomával számos országban dolgoztam Európában és Ázsiában. Ahogy a kárpátaljai születésű, magyar iskolát és orosz főiskolát végzett férjem is. Az anyanyelvi oktatásba vetett hitem és meggyőződésem csak erősödött, amikor az unokám Hollandiában kezdett iskolába járni. Másrészt keserűen vettem tudomásul, hogy mi mindenből marad ki... A magyar nyelvet és irodalmat, valamint a történelmet magam tanítottam neki... Hét év után hazaköltöztek Magyarországra, s a sikeres különbözeti vizsga után ma magyar gimnazista.

 Divatok, rezsimek, trendek jöhetnek-mehetnek, de ha szilárd családok állnak a háttérben, megtalálhatjuk a megnyugtató megoldásokat.

Ezt már olvasta?

Cookies