
A bank szakértői szerint a minimális nyugdíj összegének olyan mértékűnek kellene lennie, amely biztosítja, hogy a nyugdíjas nem szorul szociális ellátásra.
A minimális nyugdíj befagyasztása, azaz a jelenlegi szinten hagyása azonban éppen ezt vonná maga után. Ugyanakkor figyelmeztettek arra is, hogy a jelenlegi kormány kormányprogramjában elkötelezte magát a minimális nyugdíjak igazságos valorizálására.
A tervek szerint viszont a következő évtől 216 000 kisnyugdíjas részére a minimális nyugdíjak összegét nem emelnék, ugyanazon a szinten maradnak, mint az idén. Így a minimális nyugdíjak összege már nem függ a Szlovákiában érvényes minimálbér összegétől.
Újra átértékelik a ledolgozott és a Szociális Biztosítónál számon tartott éveket is. A nyugdíjkérvényeknél feltüntetett éveknél csak azokat veszik figyelembe, amikor a dolgozó havonta legalább az átlagbér 24,1 százalékát kereste, csupán ebben az esetben jogosult a minimális nyugdíjra. 2019-ben például ez az összeg 263 euró volt.
A törvény elfogadásával a Szociális Biztosító jövőre 59 millió eurót takarítana meg, 2022-ben 76 milliót, 2023-ban pedig megközelítőleg 103 millió eurót.
A minisztérium úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a minimális nyugdíjat a minimális munkabértől tennék függővé, akkor a minimális nyugdíj mértéke hamarosan olyan szintre emelkedne, amelyet természetes növekedéssel csak néhány év múlva érhetnének el.
„Ezért indokolt, hogy a minimális nyugdíj újabb emelésére csak azután kerüljön sor, amikor a minimális létszükséglet összege meghaladná a 334 euró 30 centet” – érvelt a minisztérium.
A következő évtől tehát harminc ledolgozott év és igazolt nyugdíj-biztosítás után a minimális nyugdíj összege 334,30, negyven ledolgozott év után 378,50 és 45 ledolgozott év után 410 euró lenne.
A jövő évtől jóval több nyugdíjas lesz jogosult ilyen járadékra. Az idén a minimális nyugdíj összege 55, 40 euróval emelkedett a tavalyihoz képest, ha nem változtatnak a törvényeken, azaz nem fagyasztják be a minimális nyugdíjakat, akkor jövőre a minimális nyugdíjak 26, 70 euróval 360, 40 euróra emelkedhetnének.
(Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
Fordulat az időjárásban, visszatérnek az éjszakai fagyok
Búcsút inthetünk az elmúlt napok tavaszias időjárásának,...
Kellett, de aztán mégsem – „parkolóügy” a Neratovice téren
2025 februárjában a Neratovice tér lakosai petícióban...