Back to top

Még a vártnál is nagyobb lesz az áremelkedés

Publikálva: 2021, szeptember 29 - 09:04
A Szlovák Nemzeti Bank képviselői keddi sajtótalálkozójukon mutatták be szeptemberi előrejelzésüket a szlovák gazdaságról. Az árak tovább nőnek, az infláció a jövő év elején csúcsosodik, és elérheti az öt százalékot.
Még a vártnál is nagyobb lesz az áremelkedés

Horváth Mihály a jegybank vezető közgazdásza szerint ez nem elszigetelt jelenség, az egész Európában, az eurózónában és azon kívül is ez tapasztalható.

Az árak emelkedését ideiglenesnek tekintik, és 2023-ban az infláció két százalék körüli szintre csökken. Szerintük az inflációnak nem szabadna hosszan tartania, de bizonyos kockázatok fennállnak.

Ódor Lajos a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke elmondta, amennyiben hosszú ideig marad magas az infláció szintje, az megölheti a gazdaság újraéledését. Véleménye szerint ez egy természetes folyamat, minden válság után törvényszerű a magasabb infláció. Nem szabad erre tragikusan tekinteni, ugyanis ez azzal függ össze, hogy a gazdaság feléled, miközben a kínálat még kisebb, ami rögtön jelentkezik az árakban. Hozzátette azt is, hogy a gazdaság számára nem egészséges a túl alacsony infláció sem, mert ez azt jelzi, hogy a gazdaságban kicsi a kereslet.

Gazdasági növekedés

A gazdasági fejlődés tekintetében az elkövetkező negyedévekre két kockázati tényezőt jelöltek meg: a járvány következő hullámát, illetve az alkatrészhiányt, a szállítási akadozásokat.

Ezért átértékelték az idei gazdasági bővülésre vonatkozó becslést, a 4,6 százalékos nyári becslést 3,5 százalékra csökkentették. Így a gazdasági veszteségeket csak az elkövetkező években tudjuk majd behozni.

Az alkatrészhiány szerintük egészen a jövő év feléig is kitarthat. Az nyári becslésük átértékelését 70 százalékban az alkatrészhiány okozza. Az idei évben az alkatrészhiány 2,8 százalékponttal csökkentheti az exportot, illetve 1,1 százalékponttal a GDP bővülését.

Az alacsony átoltottság és a delta variáns agresszivitása miatt 2021 novemberében és 2022 februárjában is egy-egy járványhullámra számítanak. Számolnak egy harmadik hullámmal is 2022 végén, de ennek már nem lesz akkora hatása. Jövő év tavaszától számítanak arra, hogy a belső fogyasztás visszatér a megszokott szintre, és behozza az elhalasztott vásárlásokat.

A cikk folytatását elolvashatja a ma7.sk oldalon.

ma7.sk/Matus Tibor

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság
Cookies