Back to top

Még mindig súlyos probléma a korrupció

Publikálva: 2018, február 25 - 10:06
Szlovákiában már harmadik éve stagnál a korrupció elleni harc, derül ki a Transparency International (TI) nemzetközi civilszervezet szerdán kiadott éves jelentéséről tájékoztató közleményében.

A jelentésből megtudhatjuk, hogy Szlovákia, hasonlóan az előző két évhez, a korrupcióérzékelési index (CPI) alapján a világranglista 54. helyén tanyázik. „Szlovákia a lehetséges 100 pontból 50-et ért el, eggyel kevesebbet, mint 2015-ben és 2016-ban, s ugyanannyit, mint 2014-ben. Ezzel Szlovákia a világ országainak azon harmadába került, ahol romlottak az évközi mutatók" – állapítja meg a TI jelentése.

Amennyiben folytatódik Szlovákiában az utóbbi három évben észlelt stagnálás, s a másik oldalon Romániában, Görögországban és Olaszországban a jelenlegi tempóban folytatódik a javulás, országunk 2020-ra az unió négy legkorruptabb országa közé kerülhet. A közép-európai régióból leginkább Magyarországon romlott a helyzet, amely 9 helyet csúszott vissza, ezzel a 66. helyen áll. Lengyelország 36. lett, míg Csehország a 42. helyre került.

„A korrupció elleni harcban a stagnálás és tétova hozzáállás jeleit mutatta az állami intézmények eljárása az elmúlt időszakban" – állapította meg a TI. A szervezet arra is kitért, hogy a múlt év októberében, az ország történetében először ítéltek el magas pozíciót betöltő politikusokat, s kapott magas büntetést két volt építésügyi miniszter, Marián J. és Igor Š., az úgynevezett faliújságtender ügyében.

„Ugyanakkor a jelenleg még nem jogerős ítéletet csak tíz évvel az elkövetés után szabták ki, s a „megrendelőket" pedig nem ítélték el, vagyis nem jártak a korrupciós ügy végére. Ugyanakkor a korrupciós ügyekben elítéltek száma, ha azt az elmúlt tíz év első feléhez viszonyítjuk, az utóbbi két évben ötödével csökkent, s többnyire csak az úgynevezett kis halak kerültek horogra, akik az esetek 94 százalékában megúszták feltételes büntetéssel" – figyelmeztetett jelentésében a TI.

Az elítéltek több mint a fele 100 eurót meg nem haladó ügyben volt vétkes. „A kormányon kívüli szervezetekkel együttműködve tökéletesítették a korrupció bejelentőinek védelméről szóló törvényt. Másrészt azonban sem személyi, sem politikai szinten nem történt felelősségre vonás a külügyminisztériumban, annak ellenére, hogy az Állami Számvevőszék a megrendelések terén számos hibára hívta a figyelmet, amire már 2016-ban is rámutattak a minisztérium volt dolgozói. A minisztérium mostanáig elutasította a kulcsfontosságú dokumentumokhoz való hozzáférést" – szögezi le a TI jelentése.

A Transparency International pozitívan értékeli, hogy a kormányhivatalban korrupcióellenes főosztály alakult, amely aktívan részt vállalt a korrupcióellenes képzéseken. „A kétes támogatások miatt politikai értelemben megtörtént a felelősségre vonás Peter Plavčan volt iskolaügyi miniszterrel szemben, aminek azonban büntetőjogi következményei nem lettek. Ezzel párhuzamosan a pártok által történő jelölésekkel a kormány aláássa az ellenőrző hivatalok függetlenségét, ahogy ez történt a Közbeszerzési Hivatal, vagy a Hálózati Szolgáltatásokat Szabályozó Hivatal esetében. Az Alkotmánybíróságra is áterőltette a kormány ellentmondásos politikai szimpatizánsait" – figyelmeztet a TI.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság, ekonomika
Cookies