Az országos döntőre az elmúlt hétvégén került sor Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Az éjszakába nyúló versenyen a 30 döntőbe jutottból 29-en mutatkoztak be a zsűrinek és a sajnos gyér számú látogatónak, mivel a lukanényei citerások betegség miatt nem tudtak részt venni. A verseny nyitányaként a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal hangzott el egy színháznyi torokból, majd Szabó József, Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége első beosztott diplomatája nyitotta meg az országos versenyt. Czimbalmosné Molnár Éva nagykövetasszony nevében üdvözölte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy biztos benne, ez az este az igazi magyar népi lélek gyökereiből táplálkozik, az itt fellépők pedig a magyar identitásukat őrzik, ápolják és viszik tovább, és amíg ezt teszik, addig nem lesz gond itt a Felvidéken. A megnyitó után sorban léptek színpadra a népi hangszeren játszó zenekarok, éneklőcsoportok és szólisták, hogy Tavaszi szél, illetve KÓTA minősítést kapjanak. A szakmai zsűri elnöke Birinyi József, népzenekutató, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke, további tagjai pedig: Dévai János, etnográfus; Dr. Alföldi Borus István, a Magyar Rádió nyugalmazott zenei főszerkesztője; Méry Margit néni, néprajzkutató; Nagy Richárd, a Ductus kft igazgatója; valamint Németh Imre, a Harmónia tagja voltak.
|
Fellépő |
TVSZ |
KÓTA |
1 |
Fürge Ujjak citerazenekar Királyrév |
ezüst |
dicséretes |
2 |
Sarló Citerazenekar Dunaszerdahely |
ezüst |
dicséretes |
3 |
Cidrus Citerazenekar Jóka |
bronz |
|
4 |
Tardoskeddi citerások |
arany |
arany |
5 |
Helembai pengetők citerazenekar |
arany |
arany |
6 |
Dió héj citerazenekar Diószeg |
arany |
arany |
7 |
Rozmaring-ág citera együttes Szímő |
arany |
arany |
8 |
Rozmaring citera és népdalkör Szímő |
arany |
aranypáva |
9 |
Pengettyű Citerazenekar Jóka |
ezüst |
dicséretes |
10 |
Fehér Akác asszonykórus és az Akácvirágok |
arany |
arany |
11 |
Tardoskeddi Férfikar |
arany |
arany |
12 |
Békei és Sárosfai Cimbora Népdalkör |
arany |
arany |
13 |
Margaréta Népdalkör – Felsőpatony |
ezüst |
dicséretes |
14 |
Búzavirág női népdalkör Béke |
arany |
arany |
15 |
Zsérei Zsibrice hagyományőrző csoport |
arany |
aranypáva |
16 |
Nyitracsehi Férfikórusa |
arany |
arany |
17 |
Csemadok Felsővámosi Éneklőcsoportja |
ezüst |
dicséretes |
18 |
Almágyi Népdalkör |
ezüst |
dicséretes |
19 |
Kadarka Férfi Éneklőcsoport Nagycétény |
ezüst |
dicséretes |
20 |
Zsoldos Viktória – Nagymegyer |
arany |
|
21 |
Kéknefelejcs – Nagymegyer |
ezüst |
dicséretes |
22 |
Varga Zaránd Ágoston – Dunaszerdahely |
arany |
aranypáva |
23 |
Rozmaring éneklőcsoport Bacska |
ezüst |
dicséretes |
24 |
Gyönyvirág éneklőcsoport Szentmária |
arany |
arany |
25 |
Árvalányhaj – Királyhelmec |
ezüst |
dicséretes |
26 |
Imregi hagyományőrző csoport |
ezüst |
dicséretes |
27 |
Dubík Szonja Királyhelmec |
arany |
|
28 |
Tiszta Forrás Dunaszerdahely |
arany |
aranypáva |
29 |
Csallóközkürti Népdalkör |
arany |
aranypáva |
Ezt már olvasta?
Fénnyel írt csodák – nagy érdeklődés mellett mutatták be Dunaszerdahely fotókrónikáját
A várostörténet egy különleges területével gazdagodott...
Lebbenő szoknyák, dobbanó csizmák – 70 éves lett a Csallóközi
December 14-én, szombat este ünnepelte a Csallóközi...