A Vágsellyén péntektől vasárnapig zajló bajnokság fináléjában a trencséniek legyőzték a csapatunkat, de a lányok így is másodikak korosztályukban az egész ország szintjén, olyan kézilabdaközpontokat megelőzve, mint Vágsellye vagy Nagymihály.
A döntőt a trencséniek 23-13 arányban nyerték, míg a harmadik helyen Vágsellye csapata végzett.
Szombaton a dunaszerdahelyiek csoportjukban a harmadik helyezést érték el, s így az eperjesiekkel mérkőztek a negyeddöntőben. A sárga-kékeknek a kieséses szakasz első mérkőzése kiválóan sikerült, már az első félidőben hat góllal vezettek, s végül 23-18-ra győztek, s bejutottak az esti elődöntőbe. Itt a nagymihályiak voltak a dunaszerdahelyiek ellenfelei, akik azután, hogy a csoportjukban egyetlen pontot sem szereztek, lesöpörték negyeddöntőjükben a másik csoport győztesét, a pozsonyi ŠKP-t.
A sárga-kék lányok ismét bizonyították tehetségüket, s hiába vezetett az ellenfél 3 góllal a félidőben, végül mégis a dunaszerdahelyiek győztek 29-21-re, s így jutottak a mai döntőbe.
A lányoknak, edzőiknek és az egész klubnak gratulálunk!
Ezt már olvasta?
Május 18-án adják át a „Dunaszerdahely Város Év Sportolója 2025” díjakat
Ünnepélyes keretek között, gálaesten köszönti...
A közösség ereje győzött a vasárnapi futóversenyen
A vasárnapi Target Everest Run ismét bebizonyította, hogy...