
Martin Jenčuš 2030. június 30-ig hosszabbította meg a klubunkkal érvényes kontraktusát. A tizennyolc éves középpályás (szül. 2008. január 3-án) immár a harmadik szezonban tagja az A-csapatunknak. A legfelső osztályban négy alkalommal lépett pályára, a Besztercebánya elleni legutóbbi bajnoki találkozón először kapott lehetőséget a kezdőcsapat tagjaként.
Martin Jenčuš Pozsonyban született, de Somorján nőtt fel, ahol a pályafutása is indult. A pozsonyi Inter és a Slovan ifjúsági együtteseiben való szereplését követően 2023 nyarán került az akadémiánkra. Több korosztályos csapatot is megjárt sárga-kékben. Az első professzionális szerződését 2024 júniusában írta alá, amelyet most meghosszabbított. Így tehát abban a klubban folytatja, amely kinevelte, és amellyel a további hosszútávú együttműködésben egyezett meg.

„A DAC-ban nevelkedtem, így hálás vagyok, hogy szerződést hosszabbíthattam Dunaszerdahelyen. A kezdetektől el akartam magam kötelezni a DAC-hoz és bízom benne, hogy ezt a pályán is lehetőségem lesz megmutatni. Szeretnék folyamatos játéklehetőséget kapni az A-csapatban, fejlődni, minden egyes mérkőzéssel és nappal javulni. És mindenképpen jó lenne bajnoki címet szerezni vagy a kupát elhódítani, így beírva a nevem a DAC történelemkönyvébe” – jelentette ki a kontraktusa aláírását követően Martin Jenčuš.
„Martin újabb kiváló példája az akadémiánkról kikerülő olyan futballistának, akinek szeretnénk segíteni a fejlődését és az első csapatba való beépülését. A szlovák utánpótlás-válogatottak csapatkapitányaként vezetői képességeket és minőséget is mutatott, ezért nem meglepő, hogy már külföldről is mutatkozik iránta érdeklődés. Nagyon boldogok vagyunk, amiért a DAC-cal kötötte össze a jövőjét, továbbá bízunk abban, hogy folytatja a fejlődést és idővel az együttesünk meghatározó tagja lesz” – tette hozzá Jan-Pieter Martens sportigazgató.

dac1904.sk

