Back to top

Martin Jedlička: Egyike a nehezebb felkészüléseknek

Publikálva: 2021, január 25 - 20:19
A tegnap a 23. életévét betöltő DAC-kapussal a Győr elleni felkészülési találkozóról és az új edzővel való együttműködéséről is beszélgettünk. „Néhány olyan újdonságot és technológiát hozott, amelyek a segítségünkre vannak.”
Martin Jedlička: Egyike a nehezebb felkészüléseknek

„Azt gondolom, hogy egy jó felkészülési meccset abszolváltunk egy minőségi ellenfél ellen a kiválóan előkészített pályán. A találkozó tehát teljesítette a célját és örülünk, hogy kapott gól nélkül, 3:0-ra győztünk” – összegezte röviden a szombati DAC-Győr (3:0) felkészülési mérkőzést Martin Jedlička, a DAC tegnap óta 23 esztendős hálóőre, akinek az első félidőben volt több dolga. „Rögtön az első percben megfogtam egy lövést, ami segített és ezt követően az egész mérkőzés során jól éreztem magam. A második játékrészben volt néhány támadásindításom lábbal, de ez főleg a kommunikációról szólt, hogy egészen a végéig koncentráltak maradjunk. Véleményem szerint főleg a második negyvenöt percben domináltunk és megérdemelten diadalmaskodtunk háromgólos különbséggel.”

 

A bajnokság tavaszi része február 14-én kezdődik számunkra, tehát nagyjából a felkészülési időszak felében járhatunk. Hálóőreink – akikhez az akadémiánk tehetsége, Horváth Attila is csatlakozott – az új kapusedző, Nico Pellatz irányításával készülnek. „A vele való együttműködés néhány olyan újdonságot és technológiát hozott, amelyek a segítségünkre vannak. Mind a négyen nagyon jól kijövünk vele és boldogok vagyunk, amiért itt van. Minden edzésen nagyon keményen dolgozunk, a felkészülés eddig főleg az erőnlétről szól. Sok időt töltünk az edzőteremben, de a csapat összejátékához kellő taktikai dolgokat is gyakorolunk. Ez a felkészülés pályafutásom nehezebbjei közé tartozik, de tisztában vagyunk vele, hogy szükségünk van erre” – állapította meg Martin Jedlička, aki nemcsak a klubszínekben, hanem a válogatottban is sűrű tavasz elé néz. A 21 éven aluli cseh nemzeti csapat ugyanis kijutott az Európa-bajnokságra, amelynek a csoportkörét március végén rendezik. Az ifjú csehek a B csoportban fokozatosan Olaszországgal, a társrendező Szlovéniával és Spanyolországgal találkoznak. 

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?