Back to top

Marseille és Nice! Top csapatok ellen a felkészülésben

Publikálva: 2020, július 11 - 13:12
Bernd Storck jövő vasárnapra tervezte be csapatunk első edzését a nyári felkészülés keretén belül. Íme, a teljes program.
Marseille és Nice! Top csapatok ellen a felkészülésben

Csapatunk számára a mai, rózsahegyi bajnokival befejeződik a 2019/20-as bajnoki idény. Játékosaink egyből egyhetes pihenőre vonulnak, majd az új idény előtti első edzésen július 19-én, vasárnap találkoznak újra. A 2020/21-es szezont augusztus második hétvégéjen kezdjük, vagyis a felkészülés három hétig fog tartani.

A hazai környezetet egy hétre egy ausztriai összpontosítás teszi színesebbé. Épp ott abszolváljak a sárga-kékek a felkészülés során tervezett mindkét edzőmérkőzésüket is. Ezeken igazi nagyágyúkkal mérjük össze erőnket!

Szombaton, július 25-én az 1993-as BL-győztes Olympique Marseille ellen lépünk pályára. A portugál André Villas-Boas vezetésével a koronavírus miatt félbeszakadt idényt a 2. helyen zárta a tízszeres francia bajnok, amely így újabb BL-részvételre készülhet. Ott egyenesen a főtáblán kezdi majd a küzdelmeket.

A főpróbán is egy komoly játékerőt képviselő ellenfél következik. A tiroli edzőtábor utolsó napján az OGC Nice gárdájával csapunk össze. A nizzaiak Patrick Vieira vezetésével az 5. helyen végeztek tavasszal, így három év után jutottak újra ki Európába.

A DAC nyári felkészülésének terve:
Július 19., vasárnap: a felkészülés kezdete
Július 24. –augusztus 1.: edzőtábor, Tirol, Ausztria
Július 25., szombat 17:00 ó: DAC – Olympique Marseille (francia, 1. liga), Ausztria
Augusztus 1., szombat 17:00 ó: DAC – OGC Nice (francia, 1. liga), Ausztria

A Fortuna Liga új idénye augusztus 8-án rajtol.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies