Második találatod a Fortuna Ligában egy nagyon szép akció végén született. Mire gondoltál a befejezésnél?
„Jó támadást vezettünk, mindent megfelelően csináltunk. Felnéztem, hova lőhetem a labdát, és a végé sikerült szép gólt szereznem.”
Megmutattad, hogyan kell befejezni egy ziccer. Sajnos, csapattársaid később nem vettek példát. Milyen érzések vannak benned a rózsahegyi döntetlent követően?
„Nem jók, mivel győzni szerettünk volna, az egy ponttal nem vagyunk elégedettek. A második félidőben többet kellett védekeznünk, de volt legalább három-négy nagy helyzetünk. Nem találtunk be, míg az ellenfelünk büntetőből igen. A pontveszteség kissé fájó, de megyünk tovább.”
Rózsahegyen tizenhetedik nekifutásra sem sikerült nyernünk, bár a három pontot már a markunkban tartottuk. Mintha el lenne átkozva ez a hely…
„Közel jártunk a történelmi győzelemhez, hiszen a nyolcvanadik percig miden rendben ment. A büntető a dekoncentráltság eredménye volt, de mit mondhatnék… Dolgozunk tovább.”
Milyen volt a nehéz talajú pályán és a végig szakadó esőben futballozni?
„Sűrűn és kitartóan esett az eső, nehéz volt játszani, de ennek ellenére jó teljesítményt nyújtottunk, akartunk. Sokat segített a szurkolótáborunk is, az elejétől a végéig hallottuk őket. Az első félidőben jobban futballoztunk, de a másodikban volt több helyzetünk.”
Kinek ajánlod a gólodat?
„A családomnak.”
Jövő pénteken következik a Slovan elleni rangadó.
„Az lesz az ősz meccse, így mindent bele fogunk adni. Több mint tízezer szurkoló lesz kint a stadionban, így egyértelműen a győzelem a cél. Úgy érzem, hogy sikerülni is fog.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
DAC 1904 - Nagyszombat (0:0) official aftermovie
Megyei rangadó a MOL Arénában – hangulatvideó a szombati...