Back to top

Marin Ljubičić: Büszke vagyok a csapatomra

Publikálva: 2018, május 15 - 13:02
A DAC kapitánya alaposan megdicsérte a csapattársait és a szurkolókat is.

„A szombati összecsapás után nagyon szomorú voltam, de ugyanakkor büszke is a gárdára. Mit lehet egyáltalán mondani, ha ennyi helyzetből sem vagyunk képesek betalálni? Csak az első félidőben volt három-négy kiváló lehetőségünk. Elég volt egyetlen hiba, és a Slovan rögtön meg is büntetett minket. Számukra a lehető legjobb időben szerezték meg a vezetést, az első játékrész legvégén,” mondja a DAC csapatkapitánya, Marin Ljubičić.

„A második negyvenöt percben egyetlen csapat volt a pályán, a Slovan az egész meccs alatt talán öt percet akart futballozni. Mi küzdöttünk, hajtottuk a győzelemért, három pontot akartunk szerezni – főleg a szurkolók miatt. Senki sem szólhat egy rossz szót sem ránk. Ilyen a futball: egyszer neked van szerencséd, máskor az ellenfélnek. Jobban kell koncentrálnunk a befejezéseknél. Az, ami a találkozó utolsó másodperceiben történt, már-már tragikomikus. Kapufa, majd felső léc, a labda a gólvonalra pattant. Aki nem látta, az nehezen hiszi el, mi is maradt ki. Büszke vagyok a csapatra. Ha a lefújás után tízezer néző marad kint a stadionban és ilyen ünneplést kapunk, akkor ezt megérdemli a gárda. Ezekért a pillanatokért futballozunk. Bízom az együttesben és abban is, hogy az utolsó fordulóban, a Rózsahegy otthonában bebiztosítjuk a helyünket Európában,” tette hozzá elszántan a Hajduk Split neveltje, aki 2015 januárjában, az ukrán élvonalbeli SC Tavriya Simferopol csapatától érkezett hozzánk.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies