Back to top

Maric: Cél az elődöntő

Publikálva: 2016, március 14 - 13:05
Beszélgetés Tomislav Maric vezetőedzővel a pénteki DAC-Szenice (3:1) bajnoki után, valamint a holnapi Zsolna-DAC kupamérkőzés előtt.

Három-egyes győzelmet arattunk a Szenice felett. Idén ez volt az első mérkőzés, amelyen egy gólnál többet szereztünk, és feljöttünk a táblázat negyedik helyére. Hogyan látta a mérkőzést?

„Tudtuk, hogy egy nehéz találkozó vár ránk. A Szenice egy nagyon egységes csapat, rendezett védekezéssel. Főleg az első félidőben gondjaink voltak olyan szabad területet találni, ahol támadásba dobhattuk volna a szélsőinket. Aztán sikerült megszereznünk a vezetést, majd egy egyéni hiba után az ellenfél kiegyenlített, de ennek ellenére a csapat szinte rögtön csattanós választ adott az egyenlítő találatra. Szerintem a vezető gól után még jobban játékba lendültünk, irányítottuk a mérkőzést, majd a harmadik találatunk megszerzése után már teljesen a mi kezünkben volt az irányítás. Támadásban már nem voltunk annyira következetesek, hiszen simán megszerezhettük volna a negyedik gólunkat is. De mindent egybevetve nagyon elégedett vagyok, hiszen nem volt egy könnyű mérkőzés a srácok számára, de jól teljesítettek, és külön pozitívum, hogy esélyeshez méltóan hozták a találkozót.”

Pape Sarr és Horváth Béla igazolták jó góllövő formájukat, Alfredo Stephens pedig megszerezte első találatát a DAC mezében. A gólszerzők hovatartozása alapján egy „interkontinentális” sikert arattunk szombaton. Hogyan vélekedik erről?

„Először is örülök annak, hogy több játékos is képes gólt szerezni, ezáltal kiszámíthatatlanabbá válunk az ellenfél számára. Ami a játékosokat illeti: Horváth Béla például nemcsak a góljai miatt fontos, hanem a mutatott játékstílusa miatt is. A játékba vitt tapasztalata révén abszolút nyerőemberré vált. Ahogy azt már egy korábbi interjúban is elmondtam: nagyon elégedett vagyok a srácokkal. Továbbra is keményen kell magukon dolgozniuk, de ez a munka idővel megtérül. A pénteki teljesítményünkért abszolút megérdemeltük a három pontot.”

Holnap következik a Zsolna elleni kupanegyeddöntő. Mi a helyzet a játékosokkal, hogyan néz ki a csapat programja, és mit gondol a kupa lebonyolítási szabályáról, hogy az elődöntőbe jutás csak egy meccsen dől el?

„Van néhány sérültünk, és kedden azok kapnak lehetőséget Zsolnán, akik rendelkezésre állnak. Ami a mérkőzést illeti: be akarunk jutni az elődöntőbe, így természetesen győzni szeretnénk. Mindent megteszünk ennek érdekében, hogy Zsolnán győztesen hagyjuk el a pályát. Szombaton regeneráció, vasárnap edzés szerepelt a programban, ma pedig már utazunk Zsolnára.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomislav Maric
Cookies