Back to top

Már elérhető a külhoni magyar programokat támogató felhívás

Publikálva: 2021, június 29 - 07:00
A Nemzeti újrakezdés program részeként megjelent a külhoni magyar szervezetek rendezvényeit és programjait támogató pályázati kiírás – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Már elérhető a külhoni magyar programokat támogató felhívás

Potápi Árpád János közölte: a hatékony járványkezelésnek köszönhetően lehetővé vált, hogy az áprilisban meghirdetett intézményfejlesztési és eszközbeszerzési támogatás után, immár a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar szervezeteinek rendezvényeit és programjait is támogassák.

Tájékoztatása szerint a keretösszeg 500 millió forint, a pályázók 300 ezer és egymillió forint közötti támogatást nyerhetnek. A pályázat benyújtására hétfőtől július 30-ig elektronikus formában van lehetőség a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer online felületén vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapjáról.

Potápi Árpád János a további részletekről elmondta:

a kiírásban hat alprogram szerepel; az első öt a Kárpát-medencei magyar szervezeteknek szól, a hatodik pedig a diaszpóra-szervezeteknek.

Utóbbi esetben egy szervezet több pályázatot is beadhat, míg a Kárpát-medencei pályázók szervezetenként csak egyet – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenhol a hatályos járványügyi szabályokat kell betartani a programok megvalósítása során.

Közlése szerint az olyan nagyobb, kiemelt rendezvények támogatása, mint a Kolozsvári Magyar Napoké, egyedi keretből történik. Utalt arra is, hogy a testvértelepülések támogatása nem ebből a keretből történik, számukra – mint fogalmazott – következő lehetőséget próbálnak teremteni.

A kormánypárti politikus beszámolt arról is, hogy a korábban intézményfejlesztésre és eszközbeszerzésre szóló kiírásra mintegy 3200 pályázat érkezett, ezek feldolgozása megtörtént, a döntéshozatal várhatóan július közepén lesz.

MTI / felvidek.ma

Ezt már olvasta?

Cookies