Back to top

Már az államfő szerint is segítségre van szüksége Szlovákia lakosságának

Publikálva: 2022, április 12 - 16:16
A menekültválság által kiváltott szolidaritási hullám helyénvaló és jó, de Szlovákia lakosságának is segítségre van szüksége. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki, miután kedden a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) vezetőségével találkozott. Egyetértett velük abban, hogy a romló szociális helyzettel összefüggésben ismétlődő, rendszerszintű, célzott és pénzügyileg értékelhető segítségnyújtásra van szükség.
Már az államfő szerint is segítségre van szüksége Szlovákia lakosságának

Az államfő szerint a városokban és községekben már érezhetően romlik a szociális helyzet, növekszik a szociális ellátás iránti  igény, az emberek aggódnak. „A drágulás egyértelmű, a szlovákiai községek és városok hangulatán is észrevehető” – mutatott rá az elnök asszony, mielőbbi segítő intézkedések foganatosítására szólítva fel a kormányt. Példaként a lakástámogatást említette, elsősorban az egyedülálló szülők, a magányos idősek, illetve a sokgyermekes családok számára. Indítványozta a szociális juttatások valorizálását is.

Matúš Vallo pozsonyi polgármester felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb városokban jelentősen nőtt a kritikus szociális helyzetbe került lakosok száma, akik a városi hivataloktól kérnek segítséget.  

Az ÚMS más tagjaival együtt arra is rámutatott, hogy egyre rosszabb a helyzet a lakhatás megfizethetősége és fenntarthatósága  szempontjából is. A polgármesterek szerint a rászoruló lakosoknak célzottabb és rendszeres pénzügyi támogatásra van szükségük az emelkedő árak miatt megnövekedett megélhetési költségek kompenzálására.

Elismerték, hogy ezeket a támogatásokat az önkormányzatok költségvetéséből nem tudják fedezni, ezért az államtól kérnek segítséget. Szerintük az államnak kellene megoldást találnia arra a problémára is, hogy az infláció következtében jelentősen emelkedtek a nyertes pályázók által kínált árak, és ez azzal fenyeget, hogy leáll több építkezés.

Erre Čaputová is felhívta a figyelmet, és egyben kilátásba helyezte, hogy Miroslav Hlivákkal, a Közbeszerzési Hivatal elnökével közösen fog megoldást keresni a problémára.

ma7 | TASR

Ezt már olvasta?

Cookies