A négyéves programban a diákok „személyre szabott tanulási útvonalat járnak be” mentorok segítségével, a szeptemberben 9. osztályt megkezdő diákok május 1-ig jelentkezhetnek – közölte az MCC kedden az MTI-vel.
Azt írták: a KP FAKT programban a tanulási folyamatot egyetemi szintű oktatási-kutatási tapasztalattal rendelkező mentortanárok segítik, akik a diákokkal közösen éves fejlesztési célokat határoznak meg, valamint folyamatos visszajelzéseket adnak az elvégzett munkáról és tanulási eredményről.
A program iskola mellett végezhető, heti rendszerességű délutáni oktatási alkalmakból, intenzív képzési hétvégékből, nyári táborból, idegen nyelvi kurzusokból, valamint évente egy nemzetközi tanulmányútból áll. A tanulók egyebek között hatékony időgazdálkodási technikákat is elsajátíthatnak
– írták.
Hozzátették: a diákok az első tanév során klasszikus műveltségtartalmakra épülő, alapozó készségfejlesztő modulokon vesznek részt, míg másod-, illetve harmadévben az általuk választott tudományterületeken bővíthetik tudásukat. A program záró szakaszának középpontjában a továbbtanulás, az MCC Egyetemi Program sikeres felvételije, valamint az alapvető vezetői készségek fejlesztése áll.
A KP FAKT-ban részt vevő diákok a Középiskolás Programban elérhető e-learning kurzuskínálathoz is hozzáférnek, így tanulhatnak nemzetközi kapcsolatokról, közgazdaságtanról, jogról vagy pszichológiáról is.
Közölték azt is, a KP FAKT mellett június 3-ig lehetőség van felvételizni az alapprogramba is, ahol az iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, valamint e-learning-kurzusokkal várják a magyarországi, valamint külhoni magyar középiskolások jelentkezését. A KP Magyarországon már 16 városban érhető el.
Emellett június 3-ig lehet jelentkezni az MCC Középiskolás Ösztöndíjprogramjába, amelynek keretében 25 sikeres pályázó 10 hónapon keresztül önálló kutatást végezhet szakértő mentortanárok segítségével.
(mti/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
Elkezdődött a tanév a Szabó Gyula Alapiskolában is
Hétfőn délelőtt fél tízkor ünnepélyes tanévnyitóval...
Négy határon át Kárpát-medencei vetélkedő
A Vajdasági Magyar Értéktárat koordináló Vajdasági Magyar...