„»Egy nemzetnél nem csak az a fontos, vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői« – vallotta a fény festője, Egri József. Ezzel örök igazságot fogalmazott meg, hiszen bármennyire gazdag a magyar kultúra, megelevenedni, s még ami fontos, megmaradni csak akkor tud, ha vannak elhivatott őrzői.
Nagy öröm számomra, hogy együtt ünnepelhetek ma itt Önökkel a Csallóköz szívében, nemzeti imádságunk letisztázásának a napján, amelyet immár a magyar kultúra napjaként tartunk számon.
Nem véletlenül, hiszen Kölcsey Ferenc olyan művet hagyott örökségül nekünk, ami megeleveníti mindazt, amiért mi magyarok vagyunk, győzelmekkel és veszteségekkel teli ezeréves történelmünket, a szívós magyar néplelket és a rendíthetetlen hitet.
Ezek azok a dolgok, amelyek adottak, és ming a mai napig hatnak kultúránkra, arra, ahogyan élünk, amiben hiszünk és ahogyan gondolkodunk bizonyos kérdésekről. Kultúránkat, amely ott van bennünk is, úgy tudjuk a legjobban megőrizni, hogy a mindennapjaink részévé tesszük.
Szülőként magyar iskolába írtajuk gyermekünket, magyar dalt, magyar verset és magyar mondókát tanítunk unokáinknak, magyarul imádkozunk és ápoljuk hagyományainkat, amelyet felmenőink évszázadokon át alakítottak és őriztek meg nekünk.
Annál is inkább feladatunk ez, mert aggasztó az a folyamat, amely ma Európában zajlik. Idegen népeket akarnak betelepíteni hazánkba, a Kárpát-medencébe, ezeréves kincseinket, templomainkat akarják lerombolni, elutasítják a kereszténységet, azt az értékrendet, amely európaiságunk megkérdőjelezhetetlen része. Ezekben a megpróbáltatásokkal teli időben is különösen fontos, hogy megőrizzük keresztény kultúránkat, nemzeti identitásunkat, s megerősítsük az összetartozásunkat.
Magyarságunk, kultúránk megtartása ma nem részletkérdés, hanem létkérdés. Csak a nemzetére, kultúrájára büszke közösség tud memmaradni. Ha a magyar kulturális élet erős marad, a magyarságunkat büszkén tudjuk vállalni, akkor a magyarság más területeken is nagy eredményeket tud elérni a világban, a Kárpát-medencében, és itt e Felvidéken, Szlovákiában is. Legyünk hát büszke magyarok.
A magyar kormány részéről 2010 óta mi is vállaljuk ennek a feladatnak a ránk eső részét. Célunk, hogy a Kárpát-medence minden magyarja számára lehetőséget teremtsünk, hogy megélhesse magyarságát. Ennek érdekében támogatjuk a külhoni régiók magyarságának szervezeteit és intézményeit, a magyar kultúra megőrzését szolgáló programjait, rendezvényeket. Öröm látni, hogy ennek a több mint tizenhárom éve tartó munkának mára beérett a gyümölcse, hisz Kárpát-medence szerte virágzik a amagyr kulturális élet. Biztosíthatom én is önöket, hogy a magyar kormány a továbbiakban is minden támogatást meg fog adni a külhoni magyar közösségeknek. Egyetlen egy magyarnak sem engedjük el a kezét.
2024 az együttműködő nemzet éve lesz a nemzetpolitikában. Szeretnénk, ha az együttműködés minél több területen tudna megvalósulni, a családok szinjétől egészen a nezet szintjéig. A szomszéddal is ki lehet békülni.
Tisztelt honfitársaim!
Hiszem, hogy kultúránk tisztelete és továbbadása nemzedékről nemzedékre őseink és önmagunk tisztelete. Épp ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Pázmaneum társulásnak, Karaffa Attila elnök úrnak és önöknek, mindenkinek, csallóközi magyaroknak, szerdahelyieknek, hogy az önök számára a magyarság nem részletkérdés. Ez a lelkület, amelyre szüksége van a magyar közösségeknek.
Annak idején Kölcseyék a nemzeti identitás megerősítése legfontosabb eszközének a magyar nyelvet tartották. Felismerték, hogy a magyar kultúra nem létezhet a magyar nyelv nélkül. A Himnusz írója minden tudásával a nemzet megmentésén és megteremtésén is dolgozott, hátrahagyott öröksége által nemzedékeket nevelt a hazaszeretetre. 1838-ban mégis úgy halt meg, hogy nem tudta, műve egyszer a magyar nemzet himnusza lesz.
Úgy gondolom, ez az a példa, magatartás az, amelyet ma nekünk is követnünk kell. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk nemzetünk és kulturális örökségünk megmaradásáért, akkor is, ha úgy tűnik, nem kapunk érte semmit cserébe.
Nehéz feladat ez, azonban nem szabad felednünk, hogy a ma véghezvitt tetteken múlik, hogy milyen lesz a jövőnk.
Köszönöm szépen elnök úrnak, a városnak a meghívást, nagyon örülök, hogy eljöhettem újra Dunaszerdahelyre!”
(Beszámolónk a január 22-ei ünnepi gálaestről itt olvasható!)
