Back to top

A Magyar Kultúra Napját ünnepeljük vasárnap délután

Publikálva: 2017, január 22 - 10:09
A Pázmaneum Polgári Társulás és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ társszervezésében 2017. január 22-én ismét megrendezi A Magyar Kultúra Napját a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.
A Magyar Kultúra Napját ünnepeljük vasárnap délután

A rendezvényre a belépés ingyenes. Hagyományosan dunaszerdahelyi és csallóközi előadók lépnek majd fel a kulturális rendezvényen.

Fellépők:
Novus Ortus Diákszínpad
A Széchenyi utcai Óvoda ovisai
A Vámbéry Ármin Alapiskola diákjai
Zirig Árpád költő, pedagógus
Vox Camerata kamarakórus
Csallóközi táncegyüttes
Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.

Dunaszerdahelyen hagyományteremtő szándékkal 2011. január 22-én indította el a Pázmaneum Társulás a magyar kultúra napjának megünneplését, amelyhez csatlakozott a Kortárs Magyar Galéria, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és Dunaszerdahely önkormányzata.

Célunk, hogy lehetőséget adjunk a helyi iskoláknak, óvodáknak, művészeknek, hagyományőrző csoportoknak a bemutatkozásra; igyekszünk minden korosztályt bevonni a programba. A rendezvénnyel szeretnének rávilágítani arra is, hogy a magyar kultúra és művelődés alapjait a gyerekek a magyar iskolában sajátíthatják el.

Ezt már olvasta?