
A Pázmaneum Polgári Társulás és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ társszervezésében ugyanis 2019. január 22-én este hat órától ismét megrendezik a Magyar Kultúra Napját a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.
A rendezvényre a belépés ingyenes. Hagyományosan dunaszerdahelyi és csallóközi előadók lépnek majd fel a kulturális rendezvényen.
Program:
Himnuszt szavalja: Lelkes Boróka, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, a 10. sz. Szent György cserkészcsapat tagja
Köszöntőt mond Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke, Dunaszerdahely alpolgármestere
A SzNF téri óvoda ovisainak műsora
Bertók Katalin és István műsora
Ünnepi beszédet mond Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke
Szent György Kórus ünnepi műsora
Rajkovics Péter saját versét adja elő
Dunaág Néptáncműhely és a Pántlika zenekar műsora
Antal Ottó nemzeti érzelmű dalokat énekel
Műsorvezető: Rajkovics Haizok Melinda
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.
Dunaszerdahelyen hagyományteremtő szándékkal 2011. január 22-én indította el a Pázmaneum Társulás a magyar kultúra napjának megünneplését, amelyhez csatlakozott a Kortárs Magyar Galéria, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és Dunaszerdahely önkormányzata.
Ezt már olvasta?
Istenről zenével és képekkel lehet legjobban beszélni
Romzsa Tódorra, a kommunizmus áldozatára emlékezni talán...
Idén is folytatódik a képzőművészeti tanfolyam a Csallóközi Népművelési Központban
A Csallóközi Népművelési Központban idén is nagy...