Back to top

Magyar dal napja négy zenei produkcióval és egy zenés filmmel

Publikálva: 2024, szeptember 13 - 09:42

A Musicorum Polgári Társulás hatodszor szervezte meg Dunaszerdahelyen a magyar dal napját. Az esemény a BTK énekstúdió három diákja, Nagy Gréta, Kálmán Enikő és Varga Rebeca fellépésével kezdődött el. Ezután Bernáth Tamás színművész műsorát, majd B. Tóth Katalin énekesnő és Várady Zsolt gitárművész akusztikus koncertjét láthatta a közönség. Az Arizóna zenekar is fellépett, zárásként pedig a Csinibaba című magyar zenés filmet láthatták az érdeklődők. A helyszín a városi művelődési központ előtti tér volt.
 

Cookies