Jelenlegi hely

Magángimis siker a TUDOK-on

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, november 30 - 09:36 | Oktatás
A magyarországi Kutató Diákok Mozgalma, valamint több társszervező segítségével idén is a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolában szervezték meg a TUDOK 2019–2020-as Felvidéki Regionális Konferenciáját. A végeredmény pedig pazar dunaszerdahelyi sikereket is hozott.
Magángimis siker a TUDOK-on

A TUDOK célja felkelteni az érdeklődést a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt. Ez idén sem maradt el, hiszen két szekcióban, a fizika – biológia – ökológia, valamint a helytörténet – pszichológia – gasztronómia – informatika szekcióban összesen tizenhét pályamunkát hallgathatott meg a két zsűri. Ráadásul a TUDOK színvonala évről évre színvonalasabb és igényesebb.

Az eseményt Masszi János, a házigazda Vámbéry Ármin Alapikola igazgatója nyitotta meg, aki üdvözölte a KUTDIÁK képviselőit, a fiatalokat és felkészítőiket, valamint a szakmai zsűrit. 

Az első tematikában Bubniak Júlia, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal vezetője, vegyészmérnök, Török Benedek kémia-fizika szakos nyugalmazott tanár, valamint György Judit biológiatanár, ökológus, míg a másikban Krippel Éva, a Dunaszerdahelyi Pedagógiai Pszichológiai Központ igazgatónője, Nagy Attila helytörténész (portálunk főszerkesztője), valamint Pék László földrajz szakos tanár, az SZMPSZ volt elnöke hallgatta meg és bírálta el az előadásokat. 

A fiataloknak tízperces prezentációval kísért előadásban kellett bemutatniuk saját kutatási témájukat, illetve öt percben megvédeni azt a szakmai zsűri előtt.

A dunaszerdahelyi magángimnázium két induló csapatából mindkettő tovább is jutott: a fizika – biológia – ökológia szekcióban az első díjat a Bondor Jusztina–Kovács Eszter páros diffúziós ködkamrája söpörte be, míg másodikként Pálfy Vince a háromtest–probléma modellezésével nyűgözte le a zsűrit.

A helytörténet – pszichológia – gasztronómia – informatika tematikában az első helyezett Szolgay Bence lett Somorjáról, aki a MI-ÉNk az internet és az okoskütyük világa, avagy az internet és az okoskütyük csapdája című előadásával aratott nagy sikert. Második pedig Csintalan Zsóka Hanna gyermekbántalmazásokkal foglalkozó, sajnos számos negatív adatot bemutató, figyelemfelhívó kutatása lett.

A dunaszerdahelyi fordulót követően ők jutottak tovább a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciájára, amelyet 2020-ban Debrecenben rendeznek majd.

(na)