Back to top

Ma rajtol a DAC téli felkészülése

Publikálva: 2020, január 10 - 07:40
Péntek délelőtt a csapat megkezdi a Fortuna Liga tavaszi idényére való felkészülését.
Ma rajtol a DAC téli felkészülése

A bajnokság őszi felét még Peter Hyballa irányítása alatt a bronzérmes pozíciójában fejezte be a DAC. A teli szünet alatt edzőváltás történt a klubnál, a 48 éves portugál Hélder Cristovao lett az új tréner. Az együttes a tavaszra való felkészülést már az ő vezetésével kezdi meg ma, január 10-én, pénteken.

Az ősz utolsó találkozója, a Slovan elleni idegenbeli rangadót követően a játékosok megkezdhették egyhónapos szabadságukat, amely során azonban az egyéni edzésterveiket is el kellett végezniük. A csapat holnap délelőtt 10 órától az Akadémián abszolválja az első közös gyakorlását.

A felkészülés első két hete hazai környezetben zajlik, azt követően Máltára utazik a DAC (január 24 – 31.), ahol részt vesz a Tipsport Malta Cup tornájának döntőjén, majd a törökországi Belek felé vesszük az irányt, ahol a téli összpontosítást abszolváljuk (február 2 – 9.).

A téli felkészülés programját hét barátságos mérkőzés is színesíti: öt a Tipsport liga, kettő pedig a törökországi összpontosítás keretén belül. A Fortuna Liga tavaszi felének főpróbája a szlovén rekordbajnok, az NK Maribor elleni összecsapás lesz február 8-án, szombaton.

Az első tavaszi fordulóban 2020. február 16-án, vasárnap lépünk pályára, amikor is 15.00 órai kezdettel a Szenicét fogadjuk. 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies