Back to top

Ma még Šatka, az új idényben Kalmár

Publikálva: 2019, július 11 - 09:31
Az új idénynek új csapatkapitánnyal vág neki a DAC.
Ma még Šatka, az új idényben Kalmár

Tomáš Huk távozását követően öltözőnkben felszabadult a csapatkapitányi karszalag, melyet a következő szezonban Kalmár Zsolt visel majd a kezén. Minderről Peter Hyballa döntött.

A 24 éves középpályás helyettesei Kristián Koštrna, Eric Davis, Vida Kristopher és Dominik Kružliak lesznek – ebben a sorrendben.

„Örülök, hogy a klubnál töltött két év után ez a megtiszteltetés ért. Bízom benne, hogy számíthatok csapattársaim támogatására. Koštrna, Vida Krisz vagy Davis szintén sokat lejátszottak már itt, s továbbra is csapatunk támaszai lesznek. Éppen ezért nem fontos, ki a csapatkapitány. Egységes csapatot alkotunk a pályán és azon kívül is, mindig mindenben meg tudunk egyezni. Csupán annyi változik, hogy a karomon viselem majd a karszalagot, s én fogok dönteni arról, melyik térfélen kezdjük a játékot – nyilatkozta Kalmár, aki hozzátette, hogy tudatában van új kötelességeinek. – „Mindez több feladatot jelent majd számomra, s egy új kihívást is, hiszen hasonló helyzetben eddig még nem voltam. Viszont úgy gondolom, meg tudok majd birkózni ezzel. A bizalom, mely körülölel, pozitív energiával tölt el.”

Bízzunk benne, hogy Kalmár csapatkapitányként a szezon végén valamilyen trófeát is a feje fölé emelhet majd. „Nagyon szép elképzelés, de nem szeretek ennyire előretekinteni. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy valamilyen trófeát hazahozhassunk. Egy azonban biztos – én és az egész csapat is a maximumot fogjuk teljesíteni azért, hogy ez sikerüljön” – tette hozzá új csapatkapitányunk.

A Cracovia elleni párharcra azonban Ľubomír Šatka vezeti majd ki csapatot. A válogatott hátvéd utolsó hazai mérkőzése lesz a DAC mezében, ezért Hyballa edző ezzel a gesztussal is szeretné kinyilvánítani köszönetét Ľubo csapatért tett szolgálataiért. 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies