Back to top

Lukáš Čmelík: Megpróbáltam úgy kezelni a mérkőzést, mint bármely másikat

Publikálva: 2017, november 20 - 06:32
A két élcsapat csatáját és a hazatérését Lukáš Čmelík értékeli.

Az első csapat vagyunk az idényben, amely ellen a bajnok saját otthonában nem tudott gólt lőni. Milyen volt számodra a Zsolnára való visszatérés?

„Megpróbáltam úgy kezelni a mérkőzést, mint bármely másikat. Talán a pályára lépés alatt éreztem valamit, előjött néhány emlék. Nagyon örülök, hogy sikerült egy értékes pontot szereznünk.”

A végén akár győzhettünk is volna, tehát szereztünk egy pontot, vagy elvesztettünk kettőt?

„Szerintem szereztünk egyet, hiszen a találkozó előtt kiegyeztünk volna a döntetlennel. Az első félidőben jobban futballoztunk a hazaiaknál, viszont a második játékrészben átvették a meccs irányítását, de a végén Mervó eldönthette volna a három pont sorsát. Nem engedtük nagyobb helyzetbe kerülni a zsolnaiakat, másrészt viszont mi sem alakítottunk ki komoly lehetőségeket, tehát megérdemelt döntetlen született.”

Neked személy szerint hogy ment a játék az anyaegyesületed ellen?

„Éreztem némi ellenszenvet a lelátóról, de erre fel voltam készülve, nem oldottam különösebben. Örülök annak, hogy a remek szurkolótáborunk Zsolnára is elkísért minket, és a kulcsjátékosaink nélkül is sikerült közös erővel egy pontot hazavinnünk.”

Szerinted mennyire sikerült megvalósítani a pályán azt, amit a vezetőedző kért tőletek a mérkőzés előtt?

„Úgy gondolom, hogy kilencven százaléknyira. Talán csak a gól hiányzott a játékunkból, de azt, amit elterveztünk - nem engedni komolyabb helyzetekbe kerülni a Zsolnát-, sikerült megvalósítanunk. Az edző is örült az összecsapás után.”

Egy újabb fontos találkozó jön a Nyitra ellen, aki szintén szeretne bejutni a felsőházba. Mit vársz attól az összecsapástól?

„Nyolc napunk van arra, hogy jól felkészüljünk rá. Ezt az időt az alapos regenerációra és felkészülésre fordítjuk, kicsit kifújhatjuk magunkat.” 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies