Back to top

Lennék valakié

Publikálva: 2019, október 12 - 11:10
Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal címmel szervez jeles költőnk halálának századik évfordulója alkalmából különleges „irodalmi koncertet” a Városunkért Polgári Társulás a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban november 14-én. Az est főszervezőjét, Antal Ágit kérdeztük a nem mindennapinak ígérkező eseményről.
Lennék valakié

– Ady Endre neve kapcsán nem csupán az irodalom szerelmesei emelik fel a fejüket, hiszen nagyon sokan szeretik és tisztelik Ady életművét. Már most nagy az érdeklődés, úgy hallani.

– Igen, örömmel tapasztaltuk, és bennünket is meglep, mennyire fogékonyak az emberek a megzenésített versek iránt, Ady pedig mindig is különleges helyet foglalt el az emberek szívében.

– Ez az est kicsit más az általatok szervezett programoktól…

– Igen. Legfőképp abban tér el, hogy a korábbi programjainkkal ellentétben ez a koncert teljesen a mi gyermekünk, a saját projektünk. Eddig mindig vendégelőadókat, vendégprodukciókat hívtunk meg, most azonban – tegyem hozzá, a Kisebbségi Kulturális Alap és Dunaszerdahely városa segítségével – ez egy teljesen új vállalás lett a részünkről. Különleges, mert Ady Endre válogatott verseinek a megzenésített műsorát élheti át a közönség – szimfonikusokra megírva. Énekesekkel, prózai részekkel lesz átszőve a darab, például az utóbbiakat Ollé Erik, elismert szlovákiai magyar színész, művészember fogja mondani.

A felkért színészek, énekesek mindegyike igent mondott – számomra ez is egyfajta pozitív mutatója annak, hogy nekik is megtetszett ennek a rendhagyó műnek az ötlete. Maga a darab Adynak nem feltétlenül csak a legismertebb verseit dolgozza fel; és életszakaszainak, munkásságának különböző fázisait emeli be a szimfonikus zene világába.

– A zeneszerző Pető Zoltán a párod. Ő is erdélyi, mint Ady…

– Igen, nem messze született ő is Érmindszenttől, de talán nem ez a meghatározója annak, hogy ő maga is egy „Adynak a világához közeli ember”. Ahogyan hallgattam komponálás közben, azt éreztem, hogy ezt mindenképpen muszáj meghallgatnia az embereknek, fontos színpadra állítani ezt a különös zenei gondolatvilágot.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk tehát november 14-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba! Jegyek kaphatók a művelődési központban, illetve a Családi Könyvklub üzleteiben.

Ezt már olvasta?

Cookies