Mindössze egy nappal a nyári felkészülés első mérkőzése után csapatunk ma ismét pályára lépett. Ezúttal a lengyel élvonal legutóbbi idényének sereghajtója látogatott el a MOL Akadémiára.
A tegnapi gólözön után hasonló forgatókönyvben bíztak a szurkolók. Az első félórában azonban a kapusoknak alig akadt védeni valójuk. Ennek ellenére a vendégek a 19. percben gólra váltották első valamirevaló akciójukat, Radwanek pofozott a hálóba egy lapos beadást. Három perc és két Čmelík-center elég volt az eredmény megfordításához. Az elsőt Perdijić kapus Bilenkyi elé öklözte, az ukrán pedig kiegyenlített. A következőt Vida Máté küldte a kapuba, a felső léc segítségével. A szünetre azonban döntetlen állásnál vonultak a csapatok, mivel a 45. percben egy lengyel pontrúgásnál teljesen magára hagytuk Radwaneket, aki közelről fejjel megszerezte mai második találatát.
Tegnap a félidőben teljes sort cserélt Peter Hyballa, ma viszont csak egy Koštrna – Nagy módosítás mellett döntött. Nyomással kezdtük a második játékrészt is, aminek az 50. percben lett meg a gyümölcse. Divković önzetlen átadása után Taiwo szerezte meg a győztes gólt. Az eredmény már nem változott, bár Radwanek egy perccel később szépen rázta le a védői, ám fölé lőtt. A DAC lehetőségei is rendre kimaradtak, beleértve Šimčák tizenegyesét a 86. percben, amelyet Švec buktatásáért ítélt meg Smolák játékvezető, és amelyet Stepniowski kapus kiütött.
A látottak alapján teljesen megérdemelten nyerte második edzőmeccsét is a DAC. Legközelebb viszont már egy egészen más kaliberű ellenfél vár a Hyballa-legénységre. Szerdán, június 26-án 17:00 órától Bükön az orosz élvonalbeli FC Ahmat Groznij ellen lépünk pályára.
FC DAC 1904 - Zagłębie Sosnowiec 3:2 (2:2)
MOL Akadémia, 1-es számú füves pálya, Dunaszerdahely, 2019. június 23., vasárnap, 11:00 ó, borult idő, eső, +21°C
Góllövők: 35. Bilenkyi, 38. M. Vida, 50. Taiwo - 19. Radwanek, 45. Radwanek
Játékvezetők: Smolák - Pozor, Jankovič, 320 néző
DAC: Jedlička - Blackman, Bednár, Csóka, Šimčák - Koštrna (46. Nagy) - Vida M. (70. Veselovský), Bilenkyi (81. Malý) - Čmelík (63. Sharani), Taiwo (63. Boateng), Divković (63. Švec). Edző: Peter Hyballa.
Sosnowiec: Perdijić - Ciofu, Kraczunow, Polczak, Grzelak - Malecki, Steward, Andronic, Pribula - Kieca - Radwanek. Cserék: Stepniowski - Bieniek, Radkowski, Budek, Slomka, Szwed, Pietrzak, Janicki. Edző: Radoslaw Mroczkowski.
STATISZTIKA:
Lövés - kapura 7:3, mellé 13:4
Szöglet - 5:2
Les - 2:7
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Almási László: Összeszorítom a fogaimat és megyek előre
„Kerüljenek el a sérülések, a többi aztán remélhetőleg...