Back to top

A leköszönő edző értékel

Publikálva: 2016, május 25 - 12:56
A 2015/16-os idényben Tomislav Maric ült csapatunk kispadján. Íme a távozó vezetőedző szezonértékelése.

Hetedikként zártuk a bajnokságot, a kupában pedig a negyeddöntőig jutottunk. Hogyan értékeli a mögöttünk lévő szezont?

„Az előző nehéz idény után az idei szezonra a csapat megfiatalítását és egy nyugodt középmezőnybeli helyezést tűztünk ki célul. Ezt meg is valósítottuk. Ám ennek ellenére, az utóbbi hetek teljesítményei alapján nem lehetünk elégedettek - ezt őszintén ki kell jelenteni.”

Az őszi ötödik helyezés után a tavasz már sokkal rosszabbra sikeredett: 4-3-7-es mérleg, 11:20-as gólarány, a nyolcadik hely 15 megszerzett ponttal és mindössze 11 lőtt góllal. Mennyire befolyásolta az eredményeket az a tény, hogy sok fontos játékosunkat is nélkülöznünk kellett. Szarka és Straka szinte végig sérült volt, Davis, Brašeň és a többiek is hosszabb ideig hiányoztak?

„Ez így van. Nem voltunk olyan állapotban, hogy ellensúlyozni tudjuk a sok fontos futballista hiányát, nem volt rá elég széles játékoskeretünk. De már előre tudtuk azt, hogy nehéz lesz pótolni a meghatározó játékosokat, ha hosszabb időre harcképtelenné válnak.”

Mi volt a 2015/16-os idény legjobb és legrosszabb pillanata az ön számára?

„Abszolút pozitívum volt, hogy az összes élcsapattal kiegyenlített mérkőzést játszottunk, sőt a bajnokcsapatot sikerült is legyőznünk. A negatív dolgok az elmúlt hetek történései voltak. Sajnos elszalasztottuk a lehetőséget, hogy a jó szezonból egy nagyon jót csináljunk.”

Hamarosan elindítjuk a szavazást, mely alapján kiderül, ki volt a tavaszi szezon legjobb DAC-játékosa. Ön kire adná a voksát? Ki volt az egész évad legjobb DAC-futballistája és a Fortuna liga legjobbja?

„A saját csapatomnál inkább tartózkodnék az ilyesfajta értékelésektől, hiszen nem lenne igazságos az együttessel szemben. A többi csapatból a trencséni Ibrahim Rabiu tett rám nagyon jó benyomást, aki egy fantasztikus, félelmetesen intelligens játékos.”

Másfél évet töltött a klubunknál. A pályafutásában hová helyezné ezt a 17 hónapot? Milyen emlékeket visz magával Dunaszerdahelyről?

„Egy nagyon izgalmas és mozgalmas időszak volt ez. Majdnem minden kitűzött célt sikerült is teljesítenünk, emiatt boldog vagyok. Nagyon sokat tanultam az elmúlt másfél év alatt, ami sokat fog segíteni a karrierem további menetében. Ráadásul olyan barátságokat kötöttem, amelyek meg is maradnak. Ez egy nagyon jó érzés.”

Az itt töltött idő alatt mennyit változott a klub az ön megítélése szerint?

„Úgy gondolom, hogy mindenképpen fejlődött, mindenekelőtt ami az infrastrukturális területet illeti. Remélem, hogy ez egy meghatározó dolog lesz a klub jövőjét illetően, ha tovább mennek a megkezdett úton. Ha sikerül minden téren professzionális struktúrát létrehozni, akkor az európai kupaszereplésről szőtt álmok hamarosan valósággá válhatnak.”

Mit gondol a szlovák bajnokságról, a minőségéről? Mik a legjobb részei és a legnagyobb problémái?

„A bajnokság színvonala jobb, mint ahogy az Németországból tűnt - mindenek előtt technikai téren. De a bajnokság számára is meghatározó lesz, hogy professzionális szinten működő struktúra jöjjön létre, mindenekelőtt az infrastruktúra területén.”

Mik a tervei a jövőt illetően? Vannak ajánlatai más kluboktól? Már tudja, melyik csapatot fogja irányítani a következő idényben?

„Még egyáltalán nem. Eddig teljes mértékben az itteni munkámra összpontosítottam. Most elsősorban feltöltődöm energiával. Majd ezután meglátom, milyen új feladat vár rám. Már kíváncsian várom.” 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies