Back to top

Légy a szakmád mestere! - nyílt nap a Nerovicei téren

Publikálva: 2022, november 11 - 17:11
A pandémia okozta kétéves kényszerszünet után, kedden, november 10-én ismét úgynevezett jelenléti nyílt napot tartottak a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában. A rendezvény célja mi más lehetett volna, mint az iskolában oktatott szakok és szakmák bemutatása – és egyben vonzóvá tétele.
Légy a szakmád mestere! - nyílt nap a Nerovicei téren

Az érdeklődő kilencedikeseket, az őket kísérő szülőket és pedagógusokat kilenc óra körül az iskola igazgatója üdvözölte az impozánsan feldíszített aulában, majd a Diákönkormányzat (DÖK) elnöke, Molnár Máté tartott egy frappáns eligazítást az akció helyszíneiről.

A DÖK-nek magának is önálló standja volt, ahol információkat adtak a suli diákéletéről, ami mellé némi frissítő is járt.

Az idegenforgalmi „szekció” az első emelet egyik osztálytermében Ciprus és Németország látványosságait mutatta be, az iskola diákjai ugyanis ebbe a két országba járnak összefüggő szakmai gyakorlatra már hosszú idő óta. Ha már a külföldi kapcsolatoknál tartunk: az Erasmus + képzőművészeti projektjében részt vevő diákok is külön standon mutatták be alkotásaikat.

A gasztronómiai szakmák tanulói – a szakácsok, pincérek, cukrászok, a hotelakadémiások - is ízelítőt adtak munkáikból. Az éttermet például „Varázskonyhává“ alakították, ahol salátakoktélok, marcipándíszek készültek „élőben”, a bátrabb vendégek ki is próbálhatták magukat. A vendéglátóipari szaktanteremben pedig a pincérek mutatták meg tehetségüket a terítés és felszolgálás mesterségében. A dunaszerdahelyi vendéglátóipart a Hotel Therma**** képviselte, amely a duális képzésben partnere az iskolának, számos neratos diák tölti és töltötte már itt a szakmai gyakorlatát.

A prezentációkból természetesen az autószerelő és a fodrász szakma sem maradhatott ki. Az autószerelői szaktanteremben, rendhagyó szakóra keretei közt Halász Tibor – aki régi motoros a szakmában – a turbómotorokról tartott előadást. A fodrászműhelyben pedig kisebb hajformázást kaphattak a látogatók. A cukrászda fölötti tanteremben a fodrász-sminkes tanulók mutatták be tudásukat Vontszemű Mária mesternő vezetésével.

Akik az épületkomplexum egészére voltak kíváncsiak, azokat az iskola idősebb diákjai vezették körbe.

De akik csak nézelődni, lazulni szerettek volna (a finomságok és látványosságok közt), azok sem jártak rosszul. Sőt, talán az utóbbiak fogták be igazán a Neratovicei téri iskola miliőjének frekvenciáját. Mert mi más is lehet az ilyen találkozások értelme…

- ay –
fotó: Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola

Ezt már olvasta?

Cookies