Back to top

Legkorábban novemberben hallgathatják meg a főügyészjelölteket

Publikálva: 2020, augusztus 1 - 14:23
Tekintettel a törvényben foglalt határidőkre legkorábban novemberben hallgathatják meg a főügyészjelölteket - mondta az alkotmányjogi bizottság elnöke, Milan Vetrák.
Legkorábban novemberben hallgathatják meg a főügyészjelölteket

A bizottsági elnök azt is hozzátette, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök a törvényt érintő észrevételei miatt a parlamentnek szeptemberi ülésén újra kell foglalkoznia a törvénymódosítással.

Boris Kollár, a parlament elnöke valószínűleg már szeptember elsején összehívná a képviselőket az újratárgyalás miatt.

„Mivel a köztársasági elnöknek a főügyészválasztás új módjáról szóló törvénnyel kapcsolatosan vannak észrevételei, ezért a módosítójavaslattal a szeptemberi ülésen foglalkoznunk kell. Ha figyelembe vesszük a törvényes határidőket, akkor a jelölteket legkorábban november elején hallgathatjuk meg” - mondta el a TASR hírügynökségnek Vetrák.

Szlovákiának pedig minél hamarább szüksége lenne a működőképes ügyészségre - tette hozzá.

A Szlovák Köztársaság Főügyészi Hivatala vezető posztjára jelentkezőket az alkotmányjogi bizottságnak kellene meghallgatnia, ugyanakkor részt venne a köztársasági elnöki hivatal képviselője is, ahogy ezt tette az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatásakor is. A hivatalos meghallgatásnak nyilvánosnak kellene lennie, élőben is közvetítenék - ezt a mostani törvénymódosítás írná elő.

Zuzana Čaputová pénteken, július 31-én vétózta meg az ügyészségről szóló törvénymódosítást - ezen törvény módosítaná a főügyész és a speciális ügyész megválasztásának módszerét. Emiatt a törvényt újra kell tárgyalnia a parlamentnek. A köztársasági elnök meg van arról győződve, hogy az új törvény néhány részletében alkotmányellenes, például a főügyész és a speciális ügyész felmentésével kapcsolatos részeiben. Pénteki sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy ha megtörnék vétóját, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulna jogorvoslatért.

Jaromír Čižnár, korábbi főügyész hétéves hivatali ideje július 17-én ért véget, utódját pedig még nem választotta meg a parlament. A törvény szerint Čižnár az utód kinevezéséig állt volna az ügyészség élén, azonban ő kérte az elnököt, hogy mentse fel hivatalából - kérését Zuzana Čaputová el is fogadta. Így Čižnár hivatali ideje augusztus 10-én lejár. Mindaddig, amíg az új főügyész le nem teszi az esküjét, Viera Kováčiková, első főügyész-helyettes veszi át tőle a hivatal vezetését.

ma7.sk/ TASR

Ezt már olvasta?

Cookies