Back to top

A legerősebb páros

Publikálva: 2019, július 11 - 14:47
Indul a 2019/20-as szezon! A DAC ma este az Európa-liga 1. selejtezőkörének első mérkőzésén a lengyel bajnokság legutóbbi idényének 4. helyezettjével csap össze. A DAC–Cracovia találkozó csütörtökön 20:30-kor kezdődik.
A legerősebb páros

Nyolcadik ellenfél

A legutóbbi szezon a DAC történetének legjobb helyezését, illetve számos klubrekordot hozott. Az ezüstérem egyben azt is jelentette, hogy ötödik alkalommal is megmérettethetjük magunkat az európai kupaporondon.

A június 18-i EL-sorsoláson a lengyel bajnokság legutóbbi szezonjának 4. helyezettjét, az MKS Cracovia Krakkó együttesét kaptuk. Ez lesz a nyolcadik „európai” ellenfelünk – a nyolcadik különböző országból.  

A Cracovia csapata tegnap autóbusszal érkezett meg pozsonyi szálláshelyére, este pedig már a MOL Arénában abszolválta a szokásos mérkőzés előtti edzését. Ezt megelőzően zajlott a sajtótájékoztató, melyen a vendégek vezetőedzője, Michał Probierz és középpályása, Janusz Gol vett részt. Ahogy azt a piros-fehérek 46 éves trénere elárulta, céljuk, hogy bejussanak a csoportkörbe, de egyúttal tudatosítja, hogy az 1. selejtezőkörben éppen ez a párharc lehet a leginkább kiegyenlített és a legerősebb is egyben.

A DAC 23 névvel

A Cracovia sajtótájékoztatója előtt csapatunkén vezetőedzőnk, Peter Hyballa mai csapatkapitányával,Ľubomír Šatkával válaszoltak az újságírók kérdéseire. Trénerünk szerint az összecsapás előtt az esélyek 50-50 százalékra tehetők.

A DAC kerete az 1. selejtezőkörben: Martin Jedlička, Adrián Slančík, Benjamín Slančík (kapusok), Danylo Beskorovainyi, Cesar Blackman, Eric Davis, Kristián Koštrna, Dominik Kružliak, Matúš Malý, Matej Oravec, Ľubomír Šatka, Milan Šimčák, Martin Bednár, Lukáš Čmelík, Kalmár Zsolt, Connor Ronan, Dominik Veselovský, Vida Máté, Marko Divković, Eric Ramirez, Jakub Švec, Abdulrahman Taiwo, Vida Kristopher (mezőnyjátékosok).

A csapatok eddigi mérlege az európai kupákban (Európa-liga, illetve annak elődei – VVK, UEFA-kupa):

DAC: 14  5-1-8, 21:25-ös gólarány

Cracovia: 2  0-0-2, 1:4-es gólarány

Az UEFA kockázatosnak minősítette az összecsapást, ezért kérjük, figyelmesen olvassa el a szurkolói útmutatót.

Szlovén játékvezetők

Az UEFA a mai mérkőzésre szlovén játékvezetőket jelölt ki. A főbíró a 28 éves Rade Obrenović lesz, akinek ez lesz a negyedik mérkőzése az európai kupákban. A hazai élvonalban 2014 tavaszától vezet mérkőzéseket. Idén az U17-es eb-re is jelölték, ahol a Belgium–Hollandia (0:3) negyeddöntőt is vezette. Segédei Manuel Vidali és Tomislav Pospeh lesznek, a negyedik játékvezető pedig honfitársuk, AsmirSagrković lesz. A mérkőzés ellenőre a grúz Irakli Nakaidze.

Az Európa-liga 1. selejtezőkörének 1. mérkőzése, az FC DAC 1904–MKS Cracovia összecsapás 20:30-kor kezdődik. A visszavágót egy héttel később, július 18-án, csütörtökön 19:00-kor rendezik Krakkóban. A továbbjutó a 2. selejtezőkörben a görög Atromitosz Athénnal találkozik majd. Továbbjutásunk esetén az 1. mérkőzést Dunaszerdahelyen játsszuk, július 25-én, csütörtökön, a visszavágót pedig augusztus 1-jén.  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies