Back to top

Látogassa meg gyermekeivel Maját, a méhecskét

Publikálva: 2021, augusztus 13 - 14:28
Mától együtt játszhatnak a gyerekek Majával, a méhecskével és társaival. Hivatalosan is átadták a Fenyves lakótelepen megépült, a Lidl vállalat Žihadielko 2020 játékán megnyert játszóteret.
Látogassa meg gyermekeivel Maját, a méhecskét

A 2020 januárjában meghirdetett játék hatalmas érdeklődés közepette zajlott, városunk lakossága mellett a bővebb régió lakosai is tettek azért, hogy elérjük az 508.119 érvényes szavazatot, és ezzel bekerüljünk azon tíz település közé, mely a Lidl jóvoltából egy modern játszótérrel gazdagodhatott. Az eredetileg 2020-ra tervezett építkezés végül a koronavírus-járvány miatt egy évvel később, 2021-ben zajlott.

„A mai nap ünnep, főleg a gyerekek és a szülők számára, azzal együtt, hogy a város egy gyönyörű, új, modern játszótérrel gazdagodott“ - mondta Hájos Zoltán, városunk polgármestere a péntek délelőtti átadó ünnepségen.

Rövid köszöntőjében kifejezte háláját azoknak, akik szavazatukkal hozzájárultak a sikerhez - városunk lakosainak, valamint a régiónkban élőknek, akik támogatták Dunaszerdahely lakosságát.

Mint mondta, nemcsak városunk kis lakosait várja erre a játszótérre, hanem azokat is hívta kipróbálni az új játékokat, akik segítettek a játék során; az egész régióból bekapcsolódó minden támogató szavazatot leadónak, akiknek köszönhetően sikerült a városnak megnyerni a játszóteret - ez a játszótér is megmutatta, hogy az együttműködés milyen eredménnyel jár.

„Egyúttal arra is ígéretet tettünk, hogy ha a régióban bármelyik település kér hasonló segítséget, szívesen teszünk eleget a kérésnek“ - tette hozzá városunk polgármestere.

Az építtető Lidl üzlethálózatnak sok és elégedett vásárlót kívánt, miközben megköszönte a kivitelező vállalat, a Playsystem munkáját is.

A Lidl vállalat munkatársa megköszönte a sikeres együttműködést, a város minden lakójának kellemes pillanatokat kívánt a játszótéren, majd átadta a játszótér jelképes kulcsát Hájos Zoltánnak.

A hivatalos átadó után a jelenlévő gyereksereg vette birtokba a teret, akiket a szép új játékok mellett Ambrus Lelkes Simona és Csiba Zsolt Minyonokként varázsoltak el, interaktív műsorukkal még kedvesebbé téve a péntek délelőttöt. Ráadásul a támogatók jóvoltából az átadó ünnepség minden látogatója édes meglepetéssel lett gazdagabb.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies