Back to top

László: A DAC tábora felér a Ferencvároséval

Publikálva: 2016, október 21 - 12:57
László Csaba a Nemzeti Sportnak nyilatkozott arról, miért döntött a DAC mellett.

"Voltak megkeresések az elmúlt időszakban, ciprusi és írországi csapat is csábított, de egyezség nem lett belőle. A dunaszerdahelyi ajánlaton azonban egy percet sem gondolkodtam. A Ferencvárossal jártam életemben először Dunaszerdahelyen.  Nem feledem a fogadtatás csodás pillanatait, ott és akkor tudatosult igazán bennem, hogy a helyiek nemcsak a saját csapatukat, hanem a Fradit is imádják. Alig győztük az öleléseket, az aláírásokat. Most, több mint tíz év elteltével elmondható, kiváló körülmények között dolgozhatok, s bejárva a világot állítom, a DAC tábora felér a Ferencvároséval és a skót Heartséval. Ennek ismeretében minden valószínűség szerint a gyengébb szereplés a stadion átépítése miatti idegenbeli meccsekre vezethető vissza, ez így lesz november közepéig. Éppen ezért szeretnénk minél több pontot szerezni a hátralévő három mérkőzésünkön, hogy aztán az első hazai meccsen olyan hangulat legyen, mint azt oly sokan láthatták a világhálóra felkerülő felvételeken" - mondta el a DAC új edzője a Nemzeti Sportnak.

Forrás: nemzetisport.hu

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, László Csaba
Cookies