Back to top

László Csaba: Továbbra is alázattal kell készülnünk

Publikálva: 2017, április 21 - 13:55
A következő napokban két mérkőzést is játszanak a sárga-kékek a DAC Arénában. László Csaba vezetőedző elárulta, mit tart fontosnak a két élcsapat, a Slovan és a Trencsén legyőzése után.

„Ugyanúgy készülünk, mint az eddigi összecsapásokra. A legutóbbi, Trencsén elleni találkozón és a Slovan elleni rangadón sem mi voltunk az esélyesek, de sikerült győznünk. Most azt próbálom a srácok fejébe sulykolni, hogy milyen fontos lenne a soron következő két hazai találkozó megnyerése.

Jelenleg mindenki azt várja tőlünk, hogy esélyesként gond nélkül gyűjtsük be a három pontot szombaton, ám ezekkel az összecsapásokkal szokott a legtöbbször meggyűlni a bajunk. Mindenkit két lábbal a földön kell tartani, nem szabad elszállni magunktól. Ugyanolyan alázattal, odaadással kell készülnünk, mint az elmúlt mérkőzésekre.

Lényegében az lesz a legfontosabb, hogy a srácok megfelelően koncentráltak legyenek az összecsapásra. Nagyon remélem, hogy a legutóbbi két találkozón tapasztalt elánnal, odaadással, fegyelmezettséggel és a szurkolók hathatós segítségével sikerül mindkét elkövetkező hazai megmérettetésen otthon tartanunk a három pontot. Természetesen először a szombatira összpontosítunk, hiszen jelenleg az a legfontosabb. Szerintem ha az utóbbi két találkozón mutatott formánkat hozzuk, akkor jó eséllyel szombaton is győztesként hagyjuk el a pályát,” - nyilatkozta a Nagymihály elleni meccs előtt vezetőedzőnk, László Csaba.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, László Csaba
Cookies