Lassan tíz éve segít a plébániai karitász

– 2005 május derekán megkeresett a ferences világi harmadrend elöljárója, Kollár Marika, hogy mint városi képviselő és aktív egyházi ember segítsek a ferences harmadrendet megtartani, mert már csak hárman maradtak, közülük ketten ágyban fekvők. S hogy neki öregségére ne kelljen a pozsonyi ferencesekhez járnia, toborozzak embereket. Kértem egy nap gondolkodási időt. Másnap összeültünk a plébánián és mivel hosszú évtizedek óta szervező vagyok, azt biztosan megtanultam, hogy bármilyen közösség kialakításához célt kell kitűzni. A szentlélek működni kezdett bennem és májustól szeptemberig tizenkét asszonyt nyertünk meg a célnak, ők lettek a ferences harmadrend jövendő örökfogadalmasai. Természtesen gyűjtéssel kezdtük. A rászorulók névsorát a város hivatalban kértem ki, miközben meghirdettük az adománygyűjtést, ami nagyon jól sikerült. 2005 adventjén aztán kiosztottuk az adományokat és a decemberi képviselő-testületi ülésen megköszöntem a városnak a támogatást. A ferences szeretetszolgálat később városi szeretetszolgálat lett, aztán megalakítottuk a Fény Polgári Társulást. 2016 december 15-én a dunaszerdahelyi plébánián aláírtuk Orosch érsek dekrétumát és ezzel megalakítottuk a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitászt, mely az egész Nagyszombati Főegyházmegye első számú karitásza. Azóta is csak néhány alakult. Ennek előzményeként 2015-ben még megünnepeltük a szeretetszolgálat tízéves jubileumát, ahová meghívtuk a nagyszombati karitász frissen kinevezett igazgatóját. Ő nagyon kellemesen meglepődött, hogy Dunaszerdahelyen sok éve szervezetten működő karitász van, és közbenjárt az érseknél, hogy megkapjuk a működési engedélyt – emlékszik vissza a kezdetekre a plébániai karitász vezetője.

Maga a segélyszervezet jövőre lesz tízéves, ám csaknem húsz éve már működik a szeretetszolgálat. 2025. szeptember 24-én egész napos programmal emlékeznek a húsz évre.

Közel két évtizede napi statisztikát vezetnek az adakozókról és az adományozottakról is. Átlagosan évi 150 olyan családnak nyújtanak segítséget, akik a dunaszerdahelyi esperesség területén belül élnek, és a karitász biztosítja az állami segélycsomagok szétosztását is. Ez idén elmaradt, de jövőre havonta kapnak majd élelmiszerből, tisztálkodási szerekből, ruhaneműből álló csomagokat a rászorulók.

– A segítségre szorulót, bárhonnan is érkezik, sosem utasítjuk el, hanem megpróbálunk könnyíteni a helyzetén. A legnagyobb igény a tartós élelmiszerek és a tisztálkodási szerek iránt van. Szerződés alapján hetente kapunk a Slovnaft kutakról, a Kauflandból és a Lidlből olyan termékeket, melyek szavatossága hamarosan lejár. A törvény szerint az ilyen árut kötelezően fel kell ajánlaniuk szegélyszervezeteknek. Ennek, a többnyire élelmiszernek, természetesen semmi hibája sincs, nyugodtan fogyasztható, csak már nem kerülhet ki a pultra. A Tescóban pedig évente egy adventi gyűjtést tartunk. Karácsony előtt csomagokkal kedveskedünk a nehéz körülmények közt élőknek. Idén ötven ilyen 20-25 euró körüli csomagot juttattunk el a családokhoz. A hozzánk járó kliensek nagy része hosszú évek óta ugyanaz, nagyjából 15-20 százalékuk változik. Mindig érkeznek újak a régiek helyett – vázolja tevékenységüket.

Bugár György fontosnak tartja megemlíteni, ezt a munkát önkéntes alapon végzik. Köszönömért. De mint mondja, nagyon gyakran még azt sem kapnak érte… A szociális munka sokkal nehezebb, mint azt valaki elsőre gondolná. A szeretet nem elég hozzá, bizony a józan ész és határozottság is szükségeltetik.

– Egész évben szinte minden szombaton 08:00 és 09:00 között idejöhetnek a rászorulók és amit kérnek, azt vagy rögtön odaadjuk, vagy pedig beszerezzük és legközelebb elvihetik. Őszintén meg kell mondani, hogy a hozzánk járó kliensekkel a kommunikáció sokszor nehéz, másfajta hozzáállást igényelnek, mint az átlagemberek. Gyakran erélyesnek kell lenni, határokat kell szabni, ami nagyban nehezíti ezt a munkát. Nem is mindenki alkalmas erre. Az önkénteseink száma talán éppen emiatt nem gyarapodik. Sokan eljönnek nagy elánnal segíteni, de rossz tapasztalatot szerezve többször már nem látjuk őket. Jelenleg tízen végezzük ezt a munkát, ebből csak ketten vagyunk férfiak. Kell hozzá egy bizonyos habitus.

Az elmúlt húsz évben megrendítő pillanatokban sem volt hiány. A karitász vezetője szerint a tapasztaltuk az, hogy aki valóban rászoruló, az szégyelli ezt az állapotát, és nem jön ide, hogy adományt kérjen. A leggyakrabban mások hívják fel rájuk a figyelmüket, elmondva, hogy az utcájukban van egy család, amelyik nehéz körülmények között él, vagy éppen a szomszédja öreg néni, aki nem tud kijönni a nyugdíjából.

– Ilyenkor vagy az van, hogy üzenek neki, szerdán délután négy órára jöjjön ide, a karitász épületébe, vagy ha egy-két hétig nem jön, akkor elmegyünk hozzá és megkérdezzük, mire volna szüksége. Emlékszem, 2022 januárjában, mikor vízkereszt után kinyitottunk, sok olyan hetven-nyolcvan éves nyugdíjas jelent meg, akiket régóta ismertem. Mint kiderült, már nem tudtak kijönni a nyugdíjból. Elmondták, az orvosok, a gyógyszerek és a lakbér kifizetése után élelemre már alig jut nekik. Ők minden szerdán idejöhetnek és kapnak egy nagy táska élelmiszert, amiből otthon tudnak főzni. Ez valóban nagy segítség számukra. Ezek az idősek bevallották, bár tudták, hogy működik ez a szervezet, soha életükben eszükbe sem jutott volna, hogy ide jöjjenek és segítséget kérjenek. Egy másik esetben a járási hivatal szociális osztályáról hívtak, hogy ott van náluk egy anyuka, ideküldhetik-e őt. Természetesen örömmel vártuk, és megadtunk minden tőlünk telhető segítséget. Ezt tartjuk igazi szociális munkának. A legtöbb valóban rászorulóról azonban nem tudunk, mert szégyenteljes dolognak tartják, hogy segítséget kérjenek. Itt mellettünk működik a szociális tanácsadó iroda. A karitászba érkezőket sokszor oda irányítjuk, de ha átlagot kellene mondanom, tíz emberből, ha hat odamegy. Talán azért nem mennek, mert ott kiderülne, hogy valójában nem is rászorulók. Mi azonban mindenkinek segítünk, aki idejön, még ha tudjuk, vagy sejtjük is, hogy esetleg nincs is rá szüksége. A hajléktalanellátásból is kiveszük részünket – sorolja, mi mindennel foglalkoznak.

Bugár György hozzáteszi, szombatonként neki elég egy pillantást vetnie azokra, akik segélycsomagért érkeznek.

– Akik félszegen, röstellkedve álldogálnak a sorban, azok a valóban rászorulók. És ők azok, akik, ha nehezen is, de elmondják, mi mindenre volna szükségük. Bár ritkaság, de olyan kliensük is akadt, aki abban kért tőlük segítséget, hogy munkát találjon. Bibliai hasonlattal élve, hal helyett hálót szeretett volna. A legtöbben azonban nem is akarnak változtatni életmódjukon, nem akarnak kikerülni nehéz helyzetükből. Csak kapni akarnak. Ez a fajta felelőtlen életmód generációról generációra öröklődik. Annak idején még a nagymama kezdett idejárni, manapság már az unokája jön a segélycsomagokért.

A karitász nem működhetne adományozók nélkül. Az őszi városi nagygyűjtés során hatvan család adományozott – ruhát, játékot, bútort és egyebet. Bugár György, miközben a szebbnél szebb, alig hordott vagy teljesen új ruhaféléket mutatja, megjegyzi: sokan csak szabadulni szeretnének az otthon felgyülemlett holmiktól, vagy éppen ki akarják üríteni a garázst és válogatás nélkül ide hoznak mindent. Pénzadományokkal egyáltalán nem foglalkoznak, pénzzel nem rendelkeznek, számlájuk sincs.

Megtudtuk azt is, a szeretetszolgálat épületének havi bérleti díját a város fizeti ki. Erre a támogatásra minden évben pályáznak. Az önkéntes szociális munka rendkívül sokrétű, Bugár György szerint arra nincs mód, hogy családi anamnézist készítsenek és felmérjék, kinek pontosan mire is van szüksége.

– Azt valahogy ki kell érezni, kinek van szüksége valódi segítségre. Hétfőn és szerdán délután négy és öt óra között fogadjuk azokat, akik nem csupán csomagért jönnek, hanem valódi segítségre szorulnak, vagy éppen csak jólesik nekik, ha egy kicsit beszélgethetnek valakivel. A hivatalok által hozzánk irányított vagy küldött emberekkel is mindig elbeszélgetünk. Fontosnak tartom, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekes családoknak segítsünk, hiszen a rossz körülmények között felnövő gyermek felnőtt korában hajlamosabb lesz szülei életmódját folytatni – mondja minegy búcsúzóul Bugár György.

B. Vida Júlia