Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod nevelőegyesületed, a DAC Dunaszerdahelyt? Hiszen épül már a klub akadémiája.
Minden fiatal játékos álma az, hogy kipróbálhassa magát külföldön. Számomra a német labdarúgás és az utánpótlás nagyon vonzó volt. Igaz, Bundesliga 2-ben szerepel a csapatunk, de nagyon sok jót hallottam az egyesületről, és ismerek olyanokat is, akik jól teljesítettek, és felkerültek a Fortuna Köln vagy az 1. FC Köln Bundesliga 1-es csapatához, ezért amikor jött ez a lehetőség, nem gondolkodtam sokáig.
Hogy érted azt pontosan, hogy voltak olyan példák, hogy fel lehet kerülni a kölni csapatokhoz? Nem te vagy ezek szerint az egyedüli magyar a csapatban?
Nem, nem vagyok egyedül. Van rajtam kívül még négy magyar, és nagyon jó közösséget alkotunk. Kölnben élünk közösen egy házban. A továbblépési lehetőségre pedig nagy az esély, most is szerződtetett egy magyar srácot, Szőke Adriánt az 1. FC Köln. Nekem is az a célom, hogy teljesítményemmel felkeltsem a Bundesliga 1-es csapatok figyelmét.
Azzal, hogy öten laktok együtt, gondolom sokkal könnyebb beilleszkedni az új kultúrába és az új csapatba. Hogy telnek a napjaitok?
Igen, ez lényegesen megkönnyebbíti az életet. Heti hét edzésünk van, ami azért eléggé kitölti a mindennapjaimat, és ehhez még jön a hétvégi meccs is. De sok nemzetközi tornán is részt veszünk, így mondhatom, nem unatkozom. Ami a szabadidőmet illeti, a német nyelv elsajátításán dolgozom leginkább, illetve egyéni tanrend keretén belül folytatom tanulmányaimat Dunaszerdahelyen, ahová azért haza kell járnom vizsgázni, és azokra fel is kell készülni.
Most, hogy lassan már egy éve kint focizol, milyen különbségeket tapasztalsz a szlovák és a német utánpótlás-bajnokságok között?
A bajnokság színvonala egészen magas, a mérkőzések irama gyorsabb, mint Szlovákiában, a játékosok pedig szintén nagyon képzettek.
Mit gondolsz, csapatoddal hányadik helyen végeznétek a szlovák bajnokságban?
Erre nagyon nehéz válaszolni, mivel régen játszottam a szlovák bajnokságban, de itt Németországban az első hatban szeretnénk végezni.
Miben fejlődtél leginkább az elmúlt egy évben?
Nagyon sokat gyorsultam fizikailag és fejben is, illetve sokkal erősebb lettem. Legalább hat kilogramm izom felkerült rám, ezért a párharcokban is sokkal erősebb vagyok már. A robbanékonyságom szintén jelentősen javult, de még nagyon sokat kell dolgoznom és fejlődnöm a jövőben.
Van valamilyen speciális elem, amelyre nagyobb hangsúlyt fektettek az edzéseken?
A „száraz” futás nem jellemző nálunk, noha ez a sztereotípia él a német labdarúgásról. Az edzéseken többnyire a labdatartásra fektetjük a hangsúlyt, sok játékkal.
Milyen terveid vannak a közeljövőt és a folytatást illetően?
Eleinte nehézkesen ment a játék, de fokozatosan fejlődtem, és rengeteget tanultam a labdarúgásról. Úgy gondolom, most nagyon jó formában vagyok, és az állóképességem is jobb, mint valaha, ezért nem titkolt célom, hogy folyamatosan jó teljesítményemmel felhívjam a Bundesliga 1-es csapatok játékosmegfigyelőinek a figyelmét.
Ezt már olvasta?
Dupla győzelemmel kezdtek a dunaszerdahelyi sakkozók
Az elmúlt hétvégén, november 23-24-én dupla fordulóval...
Ifistákkal is pontokat hozott Kassáról a HC DAC B csapata
Szombaton, november 16-án a HC DAC Dunaszerdahely B...