Back to top

Kristián Koštrna: Koncentrációval pótoljuk a rutint

Publikálva: 2018, március 1 - 18:24
A piros-feketék egykori játékosa szeretne visszavágni a szeptemberi vereségért.

Csapatunkból csak a kapusedző Martin Raška és a játékoskeretből Kristián Koštrna rendelkezik nagyszombati múlttal. A Galgócról származó labdarúgó a Spartak ifjúsági csapataiban nevelkedett, ahonnan tizenöt évesen a Brit-szigetekre került, mégpedig a Wolverhampton Wanderershez. Immár második féléve testközelből követheti ismét figyelemmel a piros-feketék teljesítményét, hiszen nyártól a Fortuna Ligában futballozik a DAC színeiben. „Természetesen figyelemmel követem a Nagyszombat eredményeit, hiszen ők az éllovasok. Úgy gondolom, hogy eddig teljesen megérdemelten vezetik a mezőnyt, hiszen többé-kevésbé mindegyik mérkőzésüket megnyerik. Remekül összerakott csapat az övék, amelyben tapasztalt és fiatal játékosok egyaránt megtalálhatók.”

Koštrna az eddigi 21 fordulóból tizennégyen lépett pályára. A két együttes első, szezonbeli összecsapásán is játszott, amikor is Zsivkovics kiállítása után csereként állt be. Végül emberhátrányban futballozva nem tudtunk ponttal távozni Nagyszombatból. „Az akkori első félidő kiegyenlített volt. A második játékrészben gyorsan megfogyatkoztunk a piros lap után, és ez nagyban befolyásolta a mérkőzést. Bár ezt követően már csak védekeztünk, sikerülhetett volna legalább egy ponttal távoznunk, hiszen csak a 83. percben kaptunk gólt, majd egy percre rá jött a következő. A második találat volt a döntő, de így is azt gondolom, hogy jók voltunk egy döntetlenre.”

A 24 esztendős szélső védő számára a szeptemberi volt pályafutása első, Nagyszombat elleni mérkőzése. A másodikon, amelyre szombaton kerül sor, szeretne visszavágni az akkori vereségért. „Természetesen három pontot akarunk szerezni, és mindent meg is teszünk ennek érdekében. Szerintem képesek vagyunk legyőzni őket, hiszen a két gárda között nincs nagy minőségbeli különbség. Mi is jó csapat vagyunk, kiváló labdarúgókkal. Talán nincs annyi tapasztalatunk, mit az ellenfélnek, de ha összpontosítunk és végrehajtjuk azt, amit az edző kér tőlünk, akkor nyugodtan diadalmaskodhatunk. Ez abból a szempontból is jó lenne, hogy a bajnokság egy kicsit ismét nyílttá váljon. Ha otthon tartjuk a három pontot, akkor nyolcra csökkentjük az előnyüket, ami nem olyan nagy különbség. Így mi, de a Slovan vagy a Zsolna is beérhetné őket. Az egész csapatnak akarnia kell a győzelmet, és úgy gondolom, ez sikerülni is fog.”

Az egykori ifjúsági válogatottnak eddig stabil a helye a csapatban a tavasz elején, így ő is hozzájárult a klubtörténet legjobb tavaszi szezonkezdetéhez. „Elégedettebb voltam a szenicei mérkőzéssel, ott jobb teljesítményt nyújtottam. A hazai találkozó nehezebb volt, mert a Nagymihály jó focit jött játszani. Csapatként sem teljesítettünk úgy, mint Szenicén, ahol jobb, összetartóbb teljesítményt nyújtottunk. Viszont a hat pont a fontos, és ebből a szempontból elégedettek lehetünk. Bízom benne, hogy a szombati rangadó után még nagyobb lesz az elégedettség!”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies