Back to top

Közös oktatási tevékenység valósult meg az „Együtt-tudók” projekt keretében

Publikálva: 2021, augusztus 22 - 08:36
Közös tudománytörténeti foglalkozássorozat valósult meg az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával. A projekt kedvezményezettjei, a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium és a Szent Mór Bencés Perjelség közös oktatási programot valósíthattak meg, amely nagyon hasznos gyakorlatként szolgálhat más intézmények oktatói és diákjai számára is. A foglalkozássorozat eredményeit bemutató konferencia 2021.08.26-án 9:30 – 16:00 időpontban valósul meg a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Jedlik Ányos termében. A nyilvános rendezvényen a részvétel ingyenes az érdeklődők számára.
Közös oktatási tevékenység valósult meg az „Együtt-tudók” projekt keretében

A projekt célja, hogy kapcsolatot teremtsen a partnerintézmények között, és egy közös oktatási program valósuljon meg a partnerintézmény valamint a vezető kedvezményezett intézménye együttműködésében.

A természettudományos műveltség mindkét országban alapvető oktatási cél. Az alaptantervek, tankönyvek különbsége ellenére az ismeretszerzés módjának és alkalmazásának, az elemek összekapcsolásának tudása a projektben közös alapot jelent

– mondta el az oktatási programot szakmailag koordináló módszertani szakértő.

A kidolgozott témakörök a pályázatban szereplő két régió közös történelmi múltján alapulnak. A földrajzilag szorosan kapcsolódó két tájegység történelmének része az a természettudományos műveltség, melyben a humán és a reál tudományok egységet alkotnak. A történeti tudás keretébe ágyazott műveltség az ismereteken túl magában foglalja az innovatív tudást is.

A projekt megvalósításához mindenképp szükséges a határon átnyúló együttműködés mivel a közös történelmi múlt bemutatásával erősíthető az az elérni kívánt kapocs, ami a pályázat eredményeként megfogalmazásra került.

A projekt hosszú távú célja egy olyan közös szakmai program alapjának kialakítása az oktatás terén, amely nemcsak a Magyar- Szlovák határtérségben található intézmények számára, hanem más közös kultúrával és múlttal rendelkező országok számára is felhasználhatóvá válik egyaránt a későbbiekben, és erősíti az együttműködést az intézmények között, valamint a fiatalok fejlődését a tudomány területén egyaránt.

A projekt eredményeit bemutató záró konferencia

A projekt részletei:

A projekt címe: Határon átnyúló együttműködés a közös tudománytörténet népszerűsítése érdekében

A projekt rövidítése: Együtt-tudók

A projekt kezdete: 2020. 07. 01.

A projekt vége: 2021. 08. 31.

A projekt költségvetése: 58331,80 €, ebből ERFA támogatás: 49582,02 €​

Az Együtt-tudók (kód: SKHU/WETA/1901/4.1/002) projekt, az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A programról részletes információ a www.rdvegtc-spf.eu és a www. skhu.eu oldalon található.

Ezt már olvasta?

Címkék: konferencia
Cookies