Back to top

Középpontban a megszorító intézkedések

Publikálva: 2020, május 19 - 13:42
A városi hivatal nagytermében vette kezdetét május 19-én városunk képviselő-testületének tizenharmadik tanácskozása – a higiéniai szabályok és szociális távolságtartás betartásával.
Középpontban a megszorító intézkedések

Az ülés elején Hakszer Roland terjesztett volna be plusz programpontot, ám ezt nem hagyta jóvá a képviselő-testület. Antal Ágota képviselő ugyancsak az ülés elején köszönte meg a városi hivatal alkalmazottainak a munkáját, megkérve a polgármestert, ezt a későbbiekben valamilyen formában hálálja meg a számukra. Hájos Zoltán erre reagálva munkatársai nevében is megköszönte a képviselő szavait.

Jóváhagyták Dunaszerdahely 2019-es zárszámadását

A városi képviselő-testület 13. ülésén elsőként a városatyák a korábbi két ülésén, illetve a rendhagyó, elektronikus eszközökön keresztül megvalósult szavazás során hozott határozatok teljesítését ellenőrizték, majd Hájos Zoltán beszámolója után az önkormányzat 2019-es évi számvitelét hagyták jóvá (a zárszámadás nyilvánosan itt érhető el). A jelentést Fekete Zoltán főellenőr terjesztette be.

Konzervatív, dupla tartalékkal rendelkező költségvetés, beruházások lelassítása

A következő pontban a költségvetés módosítása került terítékre. Dunaszerdahely 2020. évi költségvetésének 3/2020. számú módosítására a koronavírus járvány okozta pénzügyi válság kezelése miatt volt szükség – reagálva azokra a prognózisokra, amelyek a költségvetés bevételi forrását érintik. Hodossy Szabolcs, a pénzügyi bizottság elnöke szerint nem érkezett korábban módosító javaslat a költségvetés módosításához.

A pénzügyminisztérium 6,9%-os részadó kiesést prognosztizál, ám a város költségvetése a testület elé terjesztett anyagban ettől többel, 13,3%-kal számol – kiindulva abból, hogy a 2010-es válság elején is hasonló, túl optimista prognózisok születtek, és amiatt került nehéz helyzetbe a város. Emellett egy plusz 600 ezer eurós tartalékalapot is megszavaztak. 

Egyelőre tehát a polgármesteri, alpolgármesteri fizetések csökkentése, a városházi alkalmazottak és városi intézmények (óvodák, iskolák) alkalmazottainak munka- és bércsökkentése, a városi cégek költségvetésének a csökkentése stb. mellett még bizonyos tervezett beruházásokat is elhalaszt, illetve lelassít a város, de mint elhangzott, a júniusi vagy szeptemberi képviselő-testületi ülésen ezeken még módosíthat, hiszen akkor fogja tisztábban látni a testület, mire van lehetőség.

A vitában Hakszer Roland kifogásolta többek között a támogatások elosztását, míg Dakó Sándor javaslata szerint megfontolandó lenne a jövőre nézve, milyen beruházásokat eszközölnek majd. Antal Ágota úgy látja, a támogatott pályázatok nyerteseit kell megkérdezni, meg tudják-e valósítani rendezvényeiket, és aszerint kell a támogatásaikat folyósítani. Horváth Zoltán szerint pedig a sport és kulturális események szervezőinek mindenképpen biztosítani kell a munkájukhoz szükséges támogatásokat. A költségvetés módosításáról szóló vitában észrevételeik azonban már inkább az ülés legutolsó pontjához, a több hozzászólást indító, a támogatások megítélését módosító határozathoz kapcsolódtak.

A civil szervezetek és egyesületek támogatásának újragondolásáról a következő ülésen döntenek

Az ülés legutolsó pontja javaslat lett volna Dunaszerdahely Város Képviselő-testülete 228/2020/10 (2020. február 25.) határozatának a módosítására. Ebben szavazták meg korábban a képviselők a civil szervezeteknek és intézményeknek nyújtandó, a kultúrát, a sportot és az oktatást érintő támogatásokat. Mint a polgármester elmondta, kérdéses ugyanis, mikor és milyen formában tudnak megvalósulni az elkövetkező időszakban bizonyos események és tevékenységek. A vita zárásaként a testület végül úgy döntött, felmérés és előkészítés után a következő ülésén tér majd vissza a támogatások kérdésköréhez.

(na)

Ezt már olvasta?