Back to top

Közel tízezren és regisztráció nélkül szurkolhatunk a Trencsén ellen

Publikálva: 2021, augusztus 17 - 23:19
A szezon második hazai bajnoki mérkőzésén, vasárnap este a Trencsén csapatát fogadja a DAC. A nehéz szezonrajt miatt az összecsapás nagy jelentőséggel bír, hiszen a DAC-nak győznie kell, más opció nem létezik. Ráadásul közel tízezer néző jöhet ismét a MOL Arénába, segítsük hát a csapatot és szurkoljunk együtt a győzelemért! A jegyértékesítés már elkezdődött.
Közel tízezren és regisztráció nélkül szurkolhatunk a Trencsén ellen

A DAC következő ellenfele a Fortuna liga 5. fordulójában a tabella 4. helyén álló AS Trencsén csapata lesz. Mindkét együttes az előző fordulóbeli pontvesztéseit igyekszik majd korrigálni, így minden bizonnyal egy rendkívül izgalmas mérkőzést élhet majd át a helyszínre kilátogató több ezer szurkoló.

A mérkőzés augusztus 22-én, vasárnap 20 órától kerül megrendezésre a MOL Arénában.

A Trencsén legutóbb hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a rózsahegyiek ellen, míg mi a Szenice otthonában egy utolsó percben lőtt góllal mentettünk pontot.

Mivel mindkét csapatnak a javítás lehetősége lebeg a szeme előtt, újra nagy szerep hárul majd szurkolóinkra, hogy a jól elhíresült, egyedi DAC-hangulatot megteremtve a 12. játékosként győzelembe hajszolják a csapatot.

Nagyszerű hír, hogy a legújabb rendelet alapján erre minden lehetőség adott:

a MOL Arenát 75%-ig megnyitjuk, vagyis mérkőzésen 9525 néző lehet jelen az alábbi feltételekkel:

  • Teljesen beoltott személyek oltási igazolással,

vagy

  • 48 óránál nem régebbi negatív antigén teszt, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR vagy LAMP teszt felmutatásával,

vagy

  • Dokumentummal arról, hogy az elmúlt 180 napon belül átesett a COVID-19 betegségen,

vagy

  • 12 évnél fiatalabb.

A mérkőzésre előzetes regisztráció nem szükséges.

Az online jegyértékesítés már megkezdődött és egészen a meccs napjáig, 16 óráig elérhető lesz.

Személyesen, a MOL Aréna recepcióján csütörtöktől vásárolhatók meg a jegyek, az alábbi nyitva tartás szerint:

Augusztus 19-20., csütörtök-péntek: 14:00 – 19:04

Augusztus 21., szombat: 10:00 – 15:00

Augusztus 22-én a mérkőzés napján a Mol Aréna 2-es számú pénztárában is megvásárolhatóak lesznek a belépőjegyek, 16:00 órától egészen a mérkőzés kezdetéig, vagy amíg a készlet tart.

Ne maradjon le a felejthetetlen DAC-hangulatról és erről az izgalmasnak ígérkező összecsapásról! A nehéz időszakban is szüksége van a csapatnak a támogatásra, szurkoljunk együtt a helyszínen közel tízezer ember társaságában és zengjen a “Hajrá DAC”! 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies