„El kell mondani, hogy az említett összeg csak a költségvetési kiadásokat foglalja magában. Nem tudjuk még, hogy ténylegesen mennyit költenek majd a választásokra, az csak az utólagos elszámolásokból derül majd ki" - mondta a keddi kabinetülés után Eva Chmelová, a belügyminisztériuma választási igazgatója, aki arról is tájékoztatott, hogy a kormány határidőket is meghatározott a választások előkészítésére.
A javaslat szerint a belügyminisztérium költségvetéséből előirányzott összeget elsősorban a választási bizottságok tagjainak fizetésére, valamint az egyes választási bizottságok tagjainak és jegyzőinek díjazására fogják felhasználni. További összeget fordítanak a szavazólapok és egyéb dokumentumok nyomtatására, valamint a választási bizottságok tevékenységének és a szavazóhelyiségek felszerelésének a biztosítására.
A közrend biztosítására is áldozni kell a választások idején. A statisztikai hivatal költségvetéséből előirányzott pénzeszközöket pedig a választási eredmények feldolgozására kell fordítani.
Chmelová szerint a szintén őszre tervezett népszavazás előkészítését nem lehet a területi önkormányzati szervek választásával együtt tervezni. Azzal érvelt, hogy a népszavazást más szavazóhelyiségekben kellene megtartani, és külön bizottságokra volna szükség azokhoz.
Az összevont önkormányzati és regionális választásokat október 29-én tartják. A jelöltlistákat augusztus 30-ig lehet benyújtani. A választási kampány már folyamatban van, és 48 órával a választás napja előtt ér véget.
ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
Hajléktalankérdés és megoldáskeresés – a problémával kapcsolatos konferencia zajlott városunkban
Egy nem újkeletű, vissza-visszatérő problémáról, a...