Back to top

Kötelezővé tehetik a cserélhető aksit a telefonoknál az EU-ban

Publikálva: 2022, április 9 - 08:39
Régebben teljesen általános volt, hogy szükség esetén lepattintjuk egy mobiltelefon hátlapját, és ki tudtuk cserélni az akkumulátort. Ez a lehetőség azonban szép lassan teljesen eltűnt, ami a gyártóknak előnyös, hiszen így hamarabb veszünk új készüléket, a felhasználóknak és a környezetnek viszont nem annyira jó. Éppen ezért az EU már tervezi egy ideje, hogy kötelezővé teszi a cserélhető aksit bizonyos műszaki cikkek esetében, a napokban pedig el is fogadtak egy ezzel kapcsolatos törvénytervezetet.
Kötelezővé tehetik a cserélhető aksit a telefonoknál az EU-ban

Azt már az elején érdemes tisztázni, hogy az ilyen törvények kidolgozása és elfogadása rettentően lassan szokott történni az EU-ban. Elég csak az egységes töltők bevezetésére gondolni, amiről szintén nem olyan régen döntöttek sok éves tervezgetés után, azt viszont még mindig nem tudni, hogy mikortól lesz kötelező érvényű a gyártókra nézve. A cserélhető akkus készülékek visszahozása is régóta terítéken van, de a vállalatok erős lobbija igyekszik ezt meggátolni.

Szerencsére a jó irányba haladnak a dolgok, ugyanis nemrég elfogadtak egy törvényjavaslatot, amiben többek között az is szerepel, hogy 2024-től kötelezővé tennék az akkumulátorok egyszerű, otthoni cseréjének a lehetőségét. Ez vonatkozna az okostelefonokra, a könnyű közlekedési eszközökre (elektromos bicajok, rollerek), és más elektronikai cikkekre is.

A döntéshozók ezzel az elektronikai hulladék mennyiségét szeretnék csökkenteni, és minden bizonnyal jó úton járnak, hiszen például az okostelefonok lecserélésének az egyik leggyakoribb oka pont az üzemidő csökkenése. Az akkumulátorok cseréje pedig a legtöbbször csak szervizben lehetséges, és egyáltalán nem olcsó. Ha viszont elég lenne csak lepattintani a hátlapot, és betenni egy új aksit, akkor a felhasználók jelentős része ritkábban venne új telefont.

Az akkumulátorok újrahasznosítása szintén egy fontos kérdés, a törvényjavaslatban ezzel is foglalkoznak, előírnák például, hogy az újrahasznosított aksikból minimum mennyi kobaltot, ólmot, lítiumot és nikkelt kellene visszanyerni, hogy azokból új eszközöket gyárthassanak.

„Az európai jogalkotásban először a Battery Regulation egy holisztikus szabályrendszert állapít meg a termékek teljes életciklusára vonatkozóan, a tervezési fázistól az életciklus végéig. Ez új megközelítést teremt az akkumulátorok körforgásának fokozására, és új fenntarthatósági szabványokat vezet be, amelyeknek az egész globális akkumulátorpiac számára mércévé kell válniuk. Az akkumulátorok kulcsfontosságú technológiát jelentenek a fenntartható mobilitás előmozdítása és a megújuló energia tárolása szempontjából. A Green Deal célkitűzéseinek elérése és a beruházások vonzása érdekében a társjogalkotóknak gyorsan világos és ambiciózus szabályokat és határidőket kell elfogadniuk”

– nyilatkozta Simona Bonafè, az Európai Parlament képviselője.

napidroid.hu

Ezt már olvasta?

Cookies